Szerintük jelenleg a középosztálynak és a legszegényebbeknek a legnagyobb a fizetés-növekedése.

Tényleg? Meséljék már el, melyikük és mikor beszélgetett el utoljára őszintén egy magyar munkavállalóval? Mikor szorították meg a kezét egy kétkezi munkásnak, aki napi 12 órákat dolgozik azért, hogy étel kerüljön a családi asztalra? Mikor hallgattak meg egy havi 200 ezer forintból élő közalkalmazottat, hogy boldogul hónapról-hónapra? El tudják ők képzelni, hogy a luxustól-luxusig terjedő horizontjukon túl mekkora válságban tengetik a napjaikat azok, akik elmondásuk szerint soha nem látott ütemben gazdagodnak?

A pofátlanság csúcsa, hogy miközben a hónap végén több millió ember kuporgatja a maradék pénzét azért, hogy ha magának nem is, de a gyermekének legalább tudjon enni adni, addig ők arról beszélnek, hogy nálunk az 5. legmagasabb a fogyasztás bővülése az egész unióban. Hol élnek ezek az emberek?

Magyar Péter nem fél a magyar emberek közé menni. Nem fél megkérdezni, hogy milyen mindennapi problémákkal szembesülnek és azért dolgozik minden nap, hogy segítsen ezeket a problémákat enyhíteni, hogy megtalálja a legmegfelelőbb választ a sürgető, halaszthatatlan gazdasági válságra, amibe a csurran-cseppen rendszer sodort minket.

Zongorázni lehet a különbséget a levitézlett Bindzsisztán és a TISZA által nyújtott alternatíva között.

Akkora bajban van a hazánk, hogy a kormányzati hazugságok már nem alkalmasak a problémák elodázására. Inkább még jobban rávilágítanak arra, hogy történelmi tévúton járunk, ahonnan vissza kell fordulnunk minél előbb.