Téged is elfog a hiányérzet, amikor a családi összejöveteleken üresen marad egy-két szék az asztalnál?
Ma már alig van olyan magyar család, amelyben ne élne valaki külföldön, és lassan egy egész generáció nő fel úgy, hogy a nagyszülők csak a telefon képernyőjén keresztül látják az unokákat. Bár sokszor halljuk, hogy „csak kalandvágyból” mennek el a fiatalok, tegyük a szívünkre a kezünket, ki akarná önszántából elhagyni az otthonát és a szeretteit, ha itthon is boldogulna?
Miért van az, hogy egy szorgalmas magyar ember ugyanazzal a munkával Ausztriában vagy Németországban nyugodt egzisztenciát tud teremteni, míg itthon egyik hónapról a másikra él?
A KSH és a fogadó országok statisztikái alapján legalább 700 000 magyar él életvitelszerűen külföldön. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy nagy megyényi lakosság hiányzik az országból, pont a legaktívabb, munkaképes korú fiatalok.
Becslések szerint évente minden hatodik-hetedik magyar gyermek külföldön születik meg. Ők azok az elveszett unokák, akik már nagy valószínűséggel sosem fognak Magyarországon élni, ha nem változnak a körülmények.
Egy magyar ápoló, mérnök vagy szakmunkás a határt átlépve a többszörösét keresi meg ugyanannak a munkának, miközben az élelmiszerárak sokszor alacsonyabbak, mint itthon. Ez a hatalmas különbség is szívja el a magyar munkaerőt.
A kormány nem egyesítette, hanem szétszakította a családokat.
A fiatalok nem azért mennek el, mert nem szeretik a hazájukat, hanem mert a jelenlegi rendszerben nem látják a jövőjüket. A kormányzat olyan gazdasági és társadalmi környezetet teremtett, ahol a tisztességes munka és a tudás leértékelődött a kapcsolatokhoz képest. Azzal, hogy alacsonyan tartják a béreket és hagyják leromlani az oktatást, gyakorlatilag elüldözik a jövő generációját, ahelyett, hogy olyan országot építenének, ahová érdemes hazajönni.