Fővárosi közgyűlés

A frakció elért eredményei

2024 októbere óta tíz képviselői hellyel dolgoznak a TISZA képviselői a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Budapest ne a politikai alkuk és játszmák színtere legyen, hanem egy élhető, működő otthon mindannyiunk számára.

Ez idő alatt a frakció elérte, hogy a főváros működését meghatározó legfontosabb döntések többé ne szűk körben vagy egyszemélyben, hanem a közgyűlés nyílt vitájában és döntésével szülessenek meg. Megvédte Rákosrendezőt a kormány által tervezett korrupt luxusberuházástól, azért hogy a területen egy élhető, budapestiek lakhatását szolgáló fejlesztést lehessen megvalósítani.

2025 tavaszán a fővárosi képviselőcsoport elindította a Gyerekbarát Budapest Programot, emellett támogatást szerzett a fiatalok mentálhigiénés segítségéről szóló javaslatcsomag elfogadásához. Több lépést is tettünk a közterek és intézmények akadálymentesítése érdekében, hogy a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a kisgyermekes családok ugyanolyan kényelemmel használhassák a várost, mint bárki más.

A TISZA fővárosi frakciója megkezdte a közpolitikai rendszerváltást: rövid távon a közszolgáltatások biztonságát és a szükséges fejlesztéseket támogatjuk, hosszabb távon pedig minden erőnkkel a városvezetés reformjára, a budapesti rendszerváltásra készülünk.

Bujdosó Andrea Anna

vezetőfejlesztési és esélyegyenlőségi tanácsadó

Bujdosó Andrea a TISZA fővárosi képviselője, a 10 fős budapesti frakció vezetője, Budapest Főváros Tulajdonosi Bizottságának tagja. 

Temesváron és Budapesten végzett programozó-matematika és nemzetközi gazdasági vezetői mesterszakokon. Több nyelven tárgyalási szinten beszél. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik a technológiai, kiskereskedelmi, energiaipari és szolgáltató ágazatok terén, elkötelezett az esélyegyenlőség előmozdítása mellett.

Korábbi munkái során átfogó gazdasági és vállalatirányítási ismeretekre tett szert technológiai, kereskedelmi, energiaipari és szolgáltató vállalatoknál, valamint a munkahelyi esélyegyenlőség terén. Vállalatvezetőként a munkavállalók, a fogyasztók, partnerek és vállalkozók érdekeinek képviselete és egyeztetése volt egyik legfontosabb feladata. Részt vállalt kereskedelmi, szakmai és iparági érdekképviseletek vezetésében is. 

Célja a jó minőségű budapesti közszolgáltatások biztosítása, a Főváros gyarapodása, Budapest versenyképességének és stratégiai szerepének növelése. Ennek érdekében a közvagyon védelmére, a hatékony és átlátható közpénz felhasználásra, a fejlesztési források rendelkezésre állására és az önkormányzati önrendelkezés visszaállítására irányuló lépéseket elengedhetetlennek tartja. Meggyőződése, hogy fővárosunk nemzeti kincs, melyet nem politikai érdekek, hanem szakmai értékek alapján kell működtetni és fejleszteni.

Balogh Balázs

vállalkozó

Balogh Balázs, a TISZA fővárosi képviselője, a képviselőcsoport frakcióvezető-helyettese, egyben pedig Budapest Főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának tagja.

Képviselői mandátuma előtt szabadúszóként tevékenykedett a filmes szektorban. Családjával Pestszentlőrincen él. A kerület feltérképezése és megismerése adta neki azt a motivációt, hogy aktívan tegyen az ott lakók környezetének kényelmesebbé, élhetőbbé tételéért. Célja, hogy Budapest tisztább és rendezettebb legyen, mind fizikai, mind szervezeti értelemben

Kiemelten fontos számára a város urbanisztikai fejlődése, a város közlekedése, illetve a külső kerületek ügyeinek képviselete. Célja, hogy Budapest a következő években, évtizedekben be tudja hozni azt a lemaradást, amit összeszedett a régió nagyvárosaival szemben a közlekedésfejlesztés terén, például a HÉV-ek cseréje, a városi és elővárosi vasúti stratégia megvalósítása, illetve a villamos és metróvonalak fejlesztése is régen aktuális.

Barna Judit Annamária

vezetőfejlesztési és esélyegyenlőségi tanácsadó

Barna Judit, vagy ahogy sokan ismerik Juju, a TISZA fővárosi képviselője, két bizottságban is tevékenykedik; a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának alelnöke, valamint az Emberi Erőforrások Bizottságának rendes tagja. 

2013-2019 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőjeként támogatta a kortárs és a klasszikus kultúrát egyaránt, több évig tagja volt a Művészetek Völgye csapatának is. Továbbá A Budapest Fejlesztési Központ munkatársaként a fővárosi fejlesztések társadalmi egyeztetésén és közösségi tervezésén dolgozott. Aktív kapcsolatot ápol civil és kulturális szereplőkkel, velük együttműködve szeretné képviselni a kulturális, közösségi és urbanisztikai projekteket a Fővárosi Közgyűlésben, hogy Budapest egy élhetőbb, izgalmasabb várossá váljon. 2008-ban megalapította az ország első könnyűzenei show kórusát, a Budapest Show Kórust, rajong a vokális zenéért, szeret és tud is énekelni. 

Legfőbb célja, hogy Budapestnek legyen végre átfogó kulturális, turisztikai és a teljes éjszakai életet érintő koncepciója, amelynek elmaradását az eddigi városvezetések egyik legnagyobb hiányosságának és kudarcának tart. Támogat minden olyan előterjesztést, ami Budapest zöldfelületeinek fejlesztését és növelését, az éjszakai ügyeket és szereplőket összefogó stratégia létrejöttét, valamint a gyalogosbarát főváros előmozdítását segíti. Fontosnak tartja a közbiztonság és köztisztaság terén jelentkező hiányosságok felszámolását, elhivatott a “több képviselőt a közösségi közlekedésre!” szemlélet mellett. 

Külvárosi lakosként hangsúlyozza, hogy nemcsak a belváros, hanem a külső kerületek számára is biztosítani kell élményeket, programokat és fejlesztéseket. Hiszi, hogy a közöny helyett közösséget kell építeni, mottója - mely két értelmű, és egyben felhívja Budapest lenyűgöző épített környezetére is a figyelmet - Fel a fejjel Budapest!

Bovier György

esélyegyenlőségi, integrációs és marketing szakértő

Bovier György a TISZA fővárosi képviselője, Budapest Fővárosának esélyegyenlőségért és az akadálymentesítésért felelős tanácsnoka.

2002 óta egy autóbaleset miatt kerekesszékben él. Közel 15 éve foglalkozik esélyegyenlőségi programokkal, integrációs kampányokkal, akadálymentesítéssel. Mellette kezdetben kis- és középvállalatoknál, majd multinacionális vállalatoknál dolgozott sales és marketing területen. 

Fontos szerepet tölt be az életében a sport. 2016–2020 között a kerekesszékes tenisz válogatott kerettagja volt, 2010-ben pedig első kerekesszékes indulóként, egy kézi vezérlésű autóval végig vezette a Budapest – Bamako Rally 8000 km-es távját.

Több olyan tárgykörben is támogatni tudja Budapest működését, ami javításra, megoldásra vár. Ilyen például a nem megfelelő akadálymentesítési program a gyalogos- és tömegközlekedésben, valamint a különböző szolgáltatások elérésében. Ez szorosan összefügg a közösségi közlekedéssel, az integrációs és munkahelyteremtő programokkal, illetve a szabadidő, kultúra és a sport, így az egészségmegőrzés egyes elemeivel is. Ezek a programok mindenki számára elengedhetetlenek, legyen szó fogyatékkal élő emberekről, családokról, babakocsit, kerékpárt használókról, fiatal vagy idős honfitársainkról.

Kiemelt fontosságúnak tartja a bölcsődék, óvodák, iskolák, összességében az oktatás minőségének javítását, a kórházi körülmények megfelelő szintre emelését, az ellátórendszer optimalizálását. Úgy gondolja, hogy az elmúlt 22 év szakmai és magánéleti tapasztalatai alkalmassá teszik arra a feladatra, hogy a fenti szempontoknak megfelelően egy jobb világ, egy jobb város építésében, fejlesztésében segíthessen.

Gerzsenyi Gabriella

jogász, őstermelő

Gerzsenyi Gabriella a TISZA fővárosi, egyben pedig Európai Parlamenti képviselője. Az EP Regionális Fejlesztési Szakbizottságának alelnöke, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Szakbizottság tagja, a Környezetvédelmi Szakbizottság póttagja, a fogyatékossággal élő személyek ügyének felelőse a TISZA delegáción belül.

Gerzsenyi Gabriella Beregszászon született, majd Magyarországra költözött. Jogi diplomáját az ELTE-n szerezte, és öt évet töltött a Környezetvédelmi Minisztériumban, majd tizenhat évet az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságán dolgozott Brüsszelben. 

Jelenleg íróként és őstermelőként is tevékenykedik. Két kamasz gyermek édesanyjaként különösen érintettnek és felelősnek érzi magát a jövő Magyarországáért. Kárpátaljai származásának köszönhetően is kiemelt fontosságúnak tartja a határon túli magyarok helyzetét.

Gerzsenyi Gabriella elsődleges célja, hogy az uniós források hazahozatalával Magyarország működőképes, élhető hely legyen, megszűnjön a lakhatási és a demográfiai válság, javuljanak a nők esélyei a munkaerőpiacon, a közéletben, megvalósuljanak a környezet- és klímavédelmi célkitűzéseink.

Az életét vezérlő elvek közül a leginkább fontosnak és aktuálisnak az alábbit tartja: Ha azt gondolod, hogy nincsenek jó emberek a világon, akkor kezdj el valami jót tenni, és nézd meg, hányan állnak melléd.

Gémes Szilvia

Fejvadász és kulturális menedzser

Gémes Szilvia a TISZA fővárosi képviselője, Budapest Főváros Emberi Erőforrások Bizottságának tagja, a TISZA HR vezetője.

Élete meghatározó eleme a művészet. Pályafutását balettel és kortárs színházi tánccal kezdte, később fejvadászként dolgozott, majd ismét visszatért kulturális területre: művészeti menedzsmenttel és saját gyártású produkciókkal foglalkozott.

A művészetet nem hagyta el véglegesen, csupán aspektust váltott; célkitűzése az lett, hogy az általa képviselt művészek és alkotások értéket közvetítsenek, illetve érvényesülni tudjanak itthon és külföldön egyaránt. 

Önkéntes aktivistaként a COVID idején életre hívott segítő kezdeményezésekben vett részt, ahol online felületen nyújtott támaszt embertársainknak (kríziskezelés, mentális és pszichés problémák segítése), tavaly pedig egy független, nemzetközi színvonalat képviselő, magyar művészeti társulatnak volt a nagykövete.

Három gyermek édesanyjaként kimagasló a szociális érzékenysége. Eltökélt abban, hogy megszerzett tudásával és tapasztalatával segítséget, támogatást adjon. Ezt az emberközpontú szemléletet szeretné kamatoztatni a Fővárosi Közgyűlésben is. Vallja, hogy tudatosságban, a környezethez való viszonyulásban, emberi- és kulturális értékekben példát kell mutatnunk a következő generációknak. Úgy érzi, most lehetőséget kapott: olyan értékek mellé állhat, amikkel maximálisan azonosulni tud, és a társadalmi felelősségvállalás szintjén részese lehet a fővárosiak érdekképviseletének.

Kollár Kinga

jogász, közgazdász

Kollár Kinga a TISZA fővárosi, egyben pedig Európai Parlamenti  képviselője.

Esztergomban született, jelenleg a budapesti agglomerációban él. Jogász és közgazdász diplomákkal rendelkezik, részt vett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem "Kormányzás és vezetés" mesterképzésében. 

2003 óta közszolgálati területen dolgozik. Karrierjét az Európai Bizottságnál kezdte Brüsszelben, ahol a tiszta verseny megőrzésén dolgozott az európai piacok és vállalkozások védelmében. 2012-től a Gazdasági Versenyhivatalnál magyar vállalkozások jogszerű viselkedését felügyelte fogyasztóvédelmi és versenyjogi szempontból, 2 évig a Hivatal sajtószóvivője volt. 2021-2024 között az Európai Beruházási Bankhoz és nemzeti fejlesztési bankokhoz kapcsolódó ügyekkel foglalkozott az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Ügyekért Felelős Igazgatóságánál Luxemburgban, specifikus területe a pénzmosás és az adóelkerülés elleni küzdelem volt.

Hisz az együttműködés és a technológia erejében. Arra törekszik, hogy az állami és nemzetközi intézmények keretein belül valós értéket teremtsen.

A TISZA európai parlamenti képviselőjeként Kinga az uniós költségvetés tervezésével és a költségvetés végrehajtásának kontrolljával foglalkozik, valamint tagja a Gazdasági és Monetáris Bizottságnak, ahova az adózási kérdések tartoznak. A blokkolt uniós források hazahozatala mellett a korrupciómentes állami és gazdasági működés eléréséért dolgozik nemcsak Brüsszelben, hanem itthon is.

Molnár Dániel

fizikus

Molnár Dániel a TISZA fővárosi képviselője, egyben a TISZA Európai Parlamenti képviselőcsoportjának szakértő munkatársa.

A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki szakán végzett, majd a Cambridge-i Egyetemen fizikából szerezte meg Master és Doktori fokozatát. Szintén Cambridge-ben oktatási és mentori feladatokat látott el, miközben aktívan részt vett a közösségi szolgálatban is. Az egyik legtehetségesebb magyar és európai fiatal tudós, aki tapasztalatai átadását és a közösség szolgálatát tartja legfontosabb feladatának. Senior kutatóként és szakemberként a svájci CERN-nél is dolgozott.

Saját tapasztalatából tudja, mit jelent külföldön tanulni és dolgozni. Látta, hogy más országok miként becsülik meg a tudást és a fiatal tehetségeket – és hiszi, hogy Magyarországnak is ilyen hellyé kell válnia: olyan országgá, ahová jó hazajönni, és ahol a fiataloknak van jövőképük.

Úgy érzi, a TISZA megalakulásával Magyarország tavaszának pillanata érkezett el. Motiválja a közös ügy, a közösségépítés, a változás lehetősége. Úgy véli, siker csak együtt érhető el, és hazája boldogulásának érdekében teljes emberként kész hozzájárulni ehhez a közös munkához.

Orbán Árpád István

közgazdász

Orbán Árpád a TISZA fővárosi képviselője, Budapest Főváros Tulajdonosi Bizottságának elnöke.

Közgazdász, jelentős vezetői, munkáltatói és érdekegyeztetői tapasztalattal. Pályafutása során a bankszektorban, az értékpapír-kereskedelemben, valamint marketing területen szerzett jelentős tapasztalatokat, de dolgozott az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás világában is. 

Kiskunhalasi születésűként ismeri a vidék helyzetét is, tisztában van a főváros és vidék nyújtotta lehetőségek különbségével. Tágabb családja és tapasztalatai révén szorosan kötődik az egészségügyhöz, többszörös apaként pedig jól látja a fiatalok helyzetét, problémáit.

Meggyőződése, hogy azok a társadalmak hatékonyabbak, és az ott élők boldogabbak, ahol tudatosan törekszenek a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére. Célja ezért a szociális különbségek mérséklése, és egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb magyar társadalom létrehozása, ahol mindenki megtalálja a helyét.

Kiemelt feladatának tekinti az időskori ellátás színvonalának emelését, és a következő generációk előtt álló lehetőségek feltárását, a fiatalokra nehezedő nyomás csökkentését. Véleménye szerint a jövőnk kulcsa a magas színvonalú oktatásban rejlik, amely minden fiatal számára elérhető, és magas szakmai minőséget garantál.

Porcher Áron Somerville

közgazdász, befektetési szakember

Porcher Áron a TISZA fővárosi képviselője, Budapest Főváros Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottságának tagja.

Félig angol gyökerekkel rendelkezik, gyermekkorában Budapest agglomerációjában élt, később Budapestre költözött.

Nemzetközileg akkreditált pénzügyi elemzői diplomával és CFA kvalifikációval rendelkezik. 2024 májusáig egy Magyarországon működő magántőke befektetési alapnál dolgozott. Ez idő alatt a megújuló energia és infrastruktúra területekre specializálódott, így rálátást nyerve egy fenntartható város kihívásaira és a magyar közműhálózat hiányosságaira. Elfogadhatatlannak tartja, hogy Budapest valamennyi beruházása a tervezett költségvetés sokszorosán valósul meg. Elkötelezett abban, hogy a Budapestet érintő terveket minden esetben professzionális pénzügyi szakemberek kísérjék végig a döntéshozatali folyamatokban. Meglátása szerint nem megengedhető az, hogy a turisták érdeke megelőzze a helyi lakosokét.

Édesapaként más szemmel látja a várost, mint egyetemista korában. Fontosabb tényező lett a parkok, játszóterek állapota, szociális ellátások minősége, a tömegközlekedés elérhetősége. Vallja, hogy közösen sokat tehetünk egy élhetőbb, átláthatóbb és fenntarthatóbb Budapestért. Egy olyan biztonságos, zöld, családbarát fővárosért szeretne dolgozni, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

A TISZA párt frakciójának víziója:
Budapest, az „Esélyek Fővárosa”

CÉLOK

HOGYAN?

Tisza Közösségi programja: "Gomboljuk újra Budapestet"

Haladó
Főváros

Virágzó
Főváros

Élhető
Főváros

Működő
Főváros

Autonómia /
önrendelkezés

"Közösen, együtt"

• Közjogi reform

Közösségi kormányzás (autonóm város)

Korrupciómentes, tiszta közélet

Virágzó, sikeres kis- és középvállalkozások

Társadalmi vállalkozások

Közösségi „terek" (fizikai, virtuális)

Kétszintű önkormányzati rendszer

Rendezett viszonyok kerületek és Főváros között

Innovatív

"Kitörni a megrekedt ségből"

• Fővárosi Közösségi Platform
• Fővárosi Közösségi Közgyűlés

Nemzetközileg fajsúlyos

Régiós központi szerep

Gazdasági és közösségi innováció, pezsgés

Alkotóműhelyek, innovációs központok

15 perces város koncepció

Egészséges és fenntartható városi környezet

Fenntartható turizmus

Okosváros (Smart City) technológiák

Szolgáltató város minőség

"Mindannyiunkat szolgál, nem csak az elitet"

Korszerű közmenedzsment

Társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése

Megfizethető lakhatás

Térségi ökoszisztémák fejlesztése

Biztonságos Budapest

Szép városkép, megtartó szociális háló

Minőségi közszolgáltatások

Akadálymentes közlekedés, tisztességes nagyberuházás-menedzsment

Mozgasd az újaddal jobbra a megtekintéshez.

TISZA Párt Budapest és Önkormányzati Víziója és Koncepciója

„Lépésről lépésre visszavesszük hazánkat – így Budapestet is - és közösen építünk egy haladó, virágzó, élhető és működő Fővárost!”

Mert minden fővárosi honfitársunk és az itt dolgozók, pihenők esélyt érdemelnek a jólétre és egészségre, a biztonságra és békére, a tisztességes és méltányos szolgáltatásokra, modern és innovatív környezetre és arra, hogy otthon érezzék magukat Budapesten.

ELFOGADOTT ELŐTERJESZTÉSEK

CÍM

BENYÚJTÓ

DÁTUM

LINK

Javaslat a Kőbánya-Kispest közlekedési csomópont jelenlegi helyzetével kapcsolatos döntések meghozatalára

Barna Judit

2025. jún. 30.

Megnyitás

Javaslat budapesti fiatalok mentálhigiénés programjának elfogadására

Orbán Árpád

2025. máj. 28.

Megnyitás

Javaslat "Gyerekbarát Budapest - Iskola utca program" elfogadására

Barna Judit

2025. máj. 28.

Megnyitás

Javaslat siketek és nagyothallók részére kulturális intézmények akadálymentesítése érdekében

Bovier György

2025. ápr. 30.

Megnyitás

Javaslat a Budapesti Történeti Múzeum törvényes működésének biztosítására

Gémes Szilvia

2025. ápr. 30.

Megnyitás

Javaslat a Budapesti Vízgazdálkodási Munkaprogram megalkotására

Ordas Eszter

2025. márc. 26.

Megnyitás

Javaslat Közterületi Koordinációs Fórum létrehozására

Porcher Áron

2025. márc. 26.

Megnyitás

Fővárosi Önkormányzat saját fenntartású színházainak támogatása

Gémes Szilvia

2025. febr. 26.

Megnyitás

Javaslat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő intézmények ingatlanjainak lakás célra történő hasznosítására, valamint a Városháza épületének jobb kihasználására

Ordas Eszter

2025. febr. 26.

Megnyitás

Javaslat kültéri sportlétesítmények ingyenes, és közparkok sportcélú használatára

Ordas Eszter

2025. febr. 26.

Megnyitás

Javaslat vizsgálóbizottság felállítására a Budapest Brand Nonprofit Zrt. és jogelődjei tevékenységével kapcsolatban

Barna Judit

2025. jan. 29.

Megnyitás

Kiállás a Kolibri Színház társulata mellett

Barna Judit

2025. jan. 29.

Megnyitás

Javaslat budapesti lakótelepek akadálymentesítési pályázatára

Bovier György

2025. jan. 29.

Megnyitás

Javaslat a Budapest köztéri művészeti koncepciójának megvalósítására

Ordas Eszter

2024. dec. 18.

Megnyitás

Javaslat a fővárosi távhőszolgáltatás fejlesztésére

Ordas Eszter

2024. nov. 27.

Megnyitás

Javaslat a „Budapesti Nagyerdő” projekt megvalósítására

Barna Judit

2024. nov. 27.

Megnyitás

Javaslat akadálymentes, mozgássérült parkolókkal kapcsolatos szabályok kiegészítésére

Bovier György

2024. nov. 27.

Megnyitás

Javaslat a hazai egészségügyi válsághelyzet Budapestet érintő hatásainak csökkentésére, a fővárosi ügyeleti időben történő ellátási rendszer fejlesztésével kapcsolatos döntések meghozatalára

Orbán Árpád

2024. nov. 27.

Megnyitás

Javaslat Budapest Főváros Önkormányzatának együttműködésére a kerületi és az agglomerációs önkormányzatokkal

Bujdosó Andrea

2024. okt. 30.

Megnyitás

Mozgasd az újaddal jobbra a megtekintéshez.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.