Csatlakozz a TISZA Önkénteseihez!

A TISZA önkéntesei egy olyan közösség tagjai, ahol mindannyiunkat ugyanaz hajt: szeretnénk végre valódi változást látni ebben az országban. Nem várunk arra, hogy mások oldják meg helyettünk a dolgokat – hisszük, hogy rajtunk is múlik, milyen lesz Magyarország jövője. Nap mint nap teszünk azért, hogy a TISZA üzenete minél több emberhez eljusson, és hogy a közös munka végül közös győzelem legyen.

Kiknek való ez a közösség?

  • Azoknak, akik nem csak beszélnek a változásról, hanem hajlandók tenni is érte.

  • Akik hisznek abban, hogy ha összefogunk, lehet tisztább, igazságosabb országunk.

  • Akik szívesen belevágnak a kampányba, mert tudják, hogy a változás nem történik meg magától.

  • És mindenkinek, aki nem tétlenül nézi hazánk nehézségeit, hanem velünk keresi a megoldásokat.

Csatlakozz TISZA Önkéntesnek a TISZA világ Applikáción keresztül!

Csatlakozz te is a TISZA önkéntes közösségéhez a TISZA Világ applikáción keresztül!

TISZA Világ – A közösség ereje a kezedben

Csatlakozz te is a TISZA önkéntes közösségéhez a TISZA Világ applikáción keresztül!

"Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen" - Széchenyi István

A TISZA számít Rád és a barátaidra!

Csatlakozzatok hozzánk, és legyetek részei annak a közösségnek, amely tényleg képes újraírni Magyarország jövőjét.

Mi, a TISZA önkéntesei kimegyünk a terepre, beszélgetünk az emberekkel, segítünk eligazodni a propaganda hazugsághálójában, és minden nap teszünk azért, hogy emberségesebb, igazságosabb országban élhessünk.

Ha te is úgy érzed, hogy elég volt a tehetetlenségből, és inkább cselekednél – köztünk a helyed.

Segíts a kampányban, terjeszd a TISZA üzenetét, és mutassuk meg együtt, hogy az igazi változás mindig a közösséggel kezdődik.

Gyakran Ismételt Kérdések (GYIK)

Ha további kérdésed lenne, írj nekünk a [email protected] email címre!

Mit jelent TISZA-önkéntesnek lenni?

TISZA-önkéntesnek lenni azt jelenti, hogy teszel azért, hogy jobb országban éljünk. Olyan emberek közé tartozol, akik hisznek abban, hogy a változás nem felülről jön, hanem tőlünk indul, akik nap mint nap teszünk érte.

Mi a célunk önkéntesként?

Célunk, hogy közösen leváltsuk ezt a működésképtelen rendszert, és együtt építsünk egy igazságosabb, élhetőbb Magyarországot. Hiszünk abban, hogy minden beszélgetés, minden találkozás, minden apró cselekedet számít.

A változás nem magától történik meg. Mi indítjuk el. Együtt.

Miért jó TISZA-önkéntesnek lenni?

Mert itt érzed, hogy a tetteid számítanak.

Nem csak beszélsz a változásról – cselekvő részese is vagy annak. Megismerhetsz rengeteg inspiráló embert az ország minden részéről, és együtt dolgozhattok egy igazságosabb, emberségesebb, szebb jövőért. Itt tényleg látod, hogy a munkádnak van értelme, és hogy amit közösen teszünk, az valódi változást hoz.

Mit csinálnak a TISZA-önkéntesei?

A TISZA-önkéntesei a változás motorjai:

Szórólapoznak, pultoznak, beszélgetnek az emberekkel, segítenek rendezvényeket szervezni, kampányolnak, terjesztik a Tiszta Hang újságot, és gyűjtik az aláírásokat. Ott vannak a terepen– mert tudják, hogy a győzelem csak közös munkával lehet a miénk.

Hogyan tudsz jelentkezni önkéntesnek?

A jelentkezési folyamat nagyon egyszerű!

Töltsd le a TISZA Világ applikációt, és a főmenüben, a szívecske ikonra kattintva tudsz jelentkezni.

De akár a www.magyartisza.hu/onkentes oldalon is csatlakozhatsz hozzánk.

Mennyit kell önkéntesként dolgozni?

Annyit, amennyit tudsz – és amennyit szeretnél.
Nálunk nincs kötelező óraszám, nincsenek elvárások.
Van, aki hetente csak pár órát tud segíteni, más minden hétvégén aktív.
A lényeg, hogy mindenki hozzáteszi a magáét, mert minden apró segítség számít.

Mi az a TAT-képzés, és miért fontos?

A TISZA Alapfokú Tréning, röviden TAT, a közös tanulás és felkészülés első állomása.
Ezen a képzésen olyan hasznos tudásra teszel szert, amit azonnal tudsz használni – akár online kommunikációban, akár terepen, emberekkel beszélgetve.
Ez nem csak egy tanfolyam, hanem egy igazi interaktív, csapatépítő is, ahol megismerheted a többi önkéntest, közösen gondolkodhattok és fejlődhettek. Célja, hogy magabiztosabban, hatékonyabban és örömmel tudd végezni az önkéntes munkát, mert a változáshoz tudás és közösség is kell.

Mit jelent szavazatszámláló önkéntesnek lenni?

A szavazatszámlálás komoly, felelősségteljes munka, egy egész napos szolgálat a demokráciáért.
Hajnalban kezdődik és gyakran éjszakába nyúlik, de minden percének nagy tétje van: a választás tisztasága.

Legalább 20 000 önkéntesre van szükségünk, hogy minden szavazókörben legyen valaki, aki figyeli, hogy a szavazás átláthatóan és szabályosan történjen.

A szavazatszámlálók feladata, hogy
- felügyeljék az urnákat,
- kezeljék a vitás helyzeteket,
- szétválogassák és megszámolják a szavazólapokat,
- és rögzítsék az eredményeket.

Ha szeretnél tenni azért, hogy a 2026-os választás valóban tiszta és hiteles legyen, itt tudsz jelentkezni: magyartisza.hu/szavazatszamlalas-2026-jelentkezes

Miért van szükség önkéntes szerződésre?

Az önkéntes szerződés nem pusztán papírmunka, hanem a közösség és az önkéntes védelméről szól.
Ez teremti meg azt a biztonságot, amiben mindenki tudja, mire vállalkozik, és mire számíthat.

A TISZA közössége az emberekre épül, akik az idejüket és energiájukat adják a közös célért. Éppen ezért fontos, hogy ez a kapcsolat rendezett, átlátható és kölcsönös tiszteleten alapuljon.

A szerződés:

  • rögzíti, milyen feladatokat vállalsz, így tudjuk, hol van szükség további segítségre,

  • biztosítja, hogy ha terepen dolgozol (például pultozol), jogi és közösségi védelem alatt állsz,

  • és egyben védi a közösséget is azoktól, akik nem a közös cél érdekében csatlakoznának.

Ha valaki bármikor úgy dönt, hogy szeretné befejezni az önkéntes munkát, bármikor megteheti.
Nincs kényszer, csak közös felelősség és kölcsönös tisztelet.

Mi egy olyan országban szeretnénk élni, ahol az emberek nem ellenségek, hanem partnerek – és ez a szellemiség áthatja a TISZA közösségét is.

Mi a különbség a TISZA Szigetek és az önkéntesek között?

A TISZA Szigetek helyi közösségek: önállóan szerveződnek, a párttól függetlenül.
Tagjaik saját ötleteik alapján szerveznek programokat, kezdeményezéseket, helyi akciókat, ott segítenek, ahol élnek.

Ezzel szemben a TISZA önkéntesei a központi kampányfeladatokat támogatják.
Ők azok, akik szórólapoznak, aláírást gyűjtenek, rendezvényeken dolgoznak, és segítenek eljuttatni a TISZA üzenetét az emberekhez országszerte.

Mindkettőre szükség van: mert a változáshoz helyben és országosan is tenni kell.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.