Mesteriben, a Ság-hegy lábánál, egy tányér húsleves mellett ült le beszélgetni Magyar Péter és Hegyi Ildikó, egykori gyámügyi ügyintéző. A szakember 15 éven át dolgozott a gyermekvédelemben. A beszélgetés már a legelejétől fontos és súlyos kérdéseket érintett – a magyar gyermekvédelem válságát, a rendszerben dolgozók megbecsülésének hiányát, és azokat a gyerekeket, akikről, ahogy Hegyi Ildikó fogalmazott: „mintha elfeledkezett volna a rendszer.”

Hegyi Ildikó felidézte, hogy amikor pályája elején gyermekotthonokat látogatott, még volt állandóság az intézményekben. A gyerekek három váltásban dolgozó nevelőkhöz kötődhettek, akik éveken át kísérték őket. „Volt kihez kötődni, volt kihez ragaszkodni” – nosztalgiázott.

Ma már ez ritkaság. A szakemberek sorra hagyják el a pályát, a helyükre pedig gyakran tapasztalatlan emberek kerülnek, sokszor bármiféle felkészítés nélkül. A szakma felhígult. „Már az is siker, ha találnak valakit, aki elvállalja. De a legjobbak elmennek. Nem fizetik meg őket, és az erkölcsi megbecsülés is eltűnt. Sokszor bárkit felvesznek, csak legyen ember.”” – fogalmazott szomorúan.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az intézmények túlterheltek: sok helyen 50 százalékkal több gyermek él, mint amennyit a jogszabály enged. A pszichológusok, fejlesztőpedagógusok hiánya pedig még kilátástalanabbá teszi a helyzetet. „Ezek a gyerekek eleve traumatizáltak. És nincs, aki szeresse őket” – mondta megrendülten Hegyi Ildikó.

A beszélgetés során szóba került az a nemrégiben napvilágra került eset is, hogy egy hároméves kisfiú hónapok óta a pécsi kórházban él, mert senki nem vitte tovább – sem családhoz, sem otthonba. „Elfelejtették. Ez a legszörnyűbb. Olyan ügyintézők dolgoznak ma a hivatalokban, akik soha nem hallottak a gyámügyről, és nincs, aki betanítsa őket” – összegezte a szakember röviden a rendszer anomáliáját.

Az örökbeadások is lelassultak: miközben többszáz gyermek vár intézményben, rengeteg örökbefogadó szülő évek óta várakozik. „Nem bírják a tempót, és nem is tudják elvégezni azt a rengeteg munkát, ami ezzel járna” – tette hozzá.

Magyar Péter felidézte, mit látott a miskolci gyermekotthonban. „A plafonból folyt a víz, penészes volt a vizesblokk, nem volt ajtó a zuhanyzón, és 3-5 éves gyerekek éltek ott. Az állam feladata az lenne, hogy ha már kiemeli a gyereket a családból, legalább emberi körülményeket biztosítson neki” – mondta a TISZA elnöke.

Hegyi Ildikó hozzátette: tíz évvel ezelőtt még elfogadható állapotokat látott a Vas megyei intézményekben, de azóta minden összeomlott. A túlzsúfoltság miatt megszaporodtak a szökések, a gyerekek gyakran kerülnek bűnözői körökbe. „Régen azért nem volt ennyi szökés, mert volt állandóság, volt kapcsolat a nevelők és a gyerekek között. Ezek a gyerekek már eleve sérültek. Ha ott sincs, aki szeresse őket, az borzalmas. Belegondolni is nehéz” – mondta.

A szakember arról is beszélt, hogy miért hagyta ott a pályát: „Nyolc éve mondtam fel, mert nem bírtam tovább azt a nyomást, ami a járási hivatalokban volt. Azt éreztem, hogy mindenkit figyelnek, mindenki besúg valakit. És anyagilag is attól függött, hogy ki milyen párthoz húz.”

Elmondása szerint kollégájának fizetésemelést ígértek, három feltétellel: lépjen be a Fideszbe, jelentsen a kollégáiról, és vegyen részt a párt telefonos kampányában. „Ha hosszú a nyelve, akkor emelik a fizetését.” – hangzott el a keserű ténymegállapítás.

A beszélgetés végén Magyar Péter hangsúlyozta: a TISZA célja, hogy visszaállítsa a gyermekvédelem és az oktatás méltóságát. „Egy országról az mutatja meg a legtöbbet, hogyan bánik a magára hagyott, traumatizált gyerekeivel. Az oktatás és a gyermekvédelem rendbetétele az alapja annak, hogy működő, emberséges országot építhessünk” – fogalmazott.

Hegyi Ildikó szerint ehhez nemcsak pénzre, hanem erkölcsi elismerésre és valódi szakmai autonómiára van szükség. „Rendet kell rakni, de ez nem megy egyik napról a másikra. Az oktatás és a gyermekvédelem együtt omlott össze, és együtt kell újra felépíteni.”

Ez a beszélgetés egy kórkép: egy olyan összeomlott rendszeré, amely magára hagyta a legvédtelenebbeket – a gyerekeket, és azokat is, akik egykor szívvel-lélekkel dolgoztak értük.