2010-ben, alig fél évvel a hatalomra kerülése után Orbán Viktor Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A hivatalos cél a magyar–orosz kapcsolatok „újranyitása” volt, ám ez a látogatás valójában egy olyan politikai és gazdasági pálya kezdete lett, amely évről évre mélyítette Magyarország függését Oroszországtól. A következő esztendőkben a csúcstalálkozók, a gesztusok és a nyilatkozatok sorát egyre komolyabb, stratégiai súlyú döntések követték: az energetika került a középpontba, és ettől kezdve a magyar külpolitika lépései mind gyakrabban tükrözték a Kreml érdekeit.

2014 januárjában a kormány tender nélkül adta a paksi bővítést a Roszatomnak, túlnyomórészt orosz állami hitelből. Ezzel Magyarország évtizedekre pénzügyi és technológiai elköteleződést vállalt Moszkva felé. Ugyanabban az évben a parlament olyan szabálymódosításokat fogadott el, amelyek a Déli Áramlat hazai szakaszának útját egyengették – az uniós energia-jogi keretek megkerülésének gyanúját is felvetve. Mindez nem elszigetelt lépés volt, hanem tudatos irány: a kormány a „normalizálás” és a „pragmatizmus” jelszavával az orosz energiafüggés elmélyítését választotta.

A Krím megszállása után sem lassult ez a folyamat. 2015-től kezdve Putyin többször járt Budapesten, a magyar kormányfő pedig rendre a szankciók „haszontalanságát” hangsúlyozta, miközben a találkozók fő témája továbbra is a gázellátás és a paksi beruházás volt. 2019-ben az orosz gáz fizikai útvonala is megváltozott a Török Áramlat hazai szakaszával, majd 2021-ben Magyarország újabb, 15 éves gázszerződést kötött a Gazprommal, részben Ukrajna megkerülésével. Az ország energiastruktúrája ekkorra már tartósan és kiszolgáltatottan orosz központúvá vált.

2022 elején, mindössze három héttel azelőtt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, Orbán Viktor ismét Moszkvában tárgyalt „új együttműködésekről” és még több gáz szállításáról. A háború kitörése után Magyarország ugyan hivatalosan elítélte az agressziót, de rendszeresen vétókkal fenyegette az uniós döntéseket, és többször is mentességet kért az energiaszankciók alól, gyengítve az európai fellépés egységét.

2023 és 2024 során a magyar kormány tovább mélyítette a kapcsolatot, többek között a Pekingben és Moszkvában folytatott tárgyalásokkal. 2024 júliusában, már az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége alatt Orbán Viktor „békemisszió” néven ismét Moszkvába utazott, az EU tudta és felhatalmazása nélkül. A látogatás nem hozott érdemi eredményt a háború befejezésében, ugyanakkor tovább erősítette Magyarország nemzetközi elszigetelődését és az orosz kapcsolatok politikai, gazdasági és szimbolikus súlyát.

Az elmúlt tizennégy év története alapján  - a baráti gesztusoktól a hitelfüggőségig, a szimbolikus csúcstalálkozóktól a hosszú távú gáz- és atomenergia-szerződésekig  - egy olyan pálya rajzolódik ki, amely a magyar szuverenitás lényegét érinti. Ez nem „kiegyensúlyozott” külpolitika, hanem irányváltás – egy olyan irányba, amely a nemzeti önállóságot nem erősíti, hanem korlátozza.

A TISZA világosan hiszi és kimondja: Magyarország jövője az európai közösségben van. Olyan együttműködésekben, amelyek nem hiteleket és alárendeltséget hoznak, hanem kiszámíthatóságot, átláthatóságot és valódi nemzeti érdekérvényesítést. A független, szabad, európai Magyarország nem alternatíva – ez a magyar emberek valódi érdeke és történelmi helye.