A TISZA kormányprogramja nem kampányszlogen, hanem másféléves kemény munka eredménye - erről beszélt a Kontroll.hu YouTube-csatornájának adott interjúban Tanács Zoltán, a TISZA programalkotásért felelős vezetője.
Tanács Zoltán elmondta, hogy a TISZA programján a mozgalom indulása óta dolgoznak. Több tucat témában alakultak munkacsoportok, munkájukat egy 15-20 fős szakpolitikai kabinet fogja össze. A programot várhatóan januárban mutatják be.
A program minden jelentős területre kiterjed: gazdaságra, oktatásra, egészségügyre, szociális ügyekre, környezetvédelemre és közlekedésre. A TISZA célja, hogy valódi szakpolitikai tervet mutasson be, amelyhez a ciklus során is nyitva hagyja a társadalmi visszacsatolás lehetőségét. A programalkotás folyamata a TISZA-nál párbeszéden alapul. Naponta érkeznek javaslatok civil szervezetektől, szakemberektől és állampolgároktól. A legnehezebb feladat az, hogy ebből a hatalmas mennyiségből mi fér bele úgy, hogy a program megvalósítható maradjon.
A beszélgetés kitért a kormánypropaganda által terjesztett, mesterséges intelligencia által generált hamis „gazdasági programra” is, amelyet a TISZA-hoz próbáltak kötni. Tanács Zoltán elmondta, hogy több független elemzés bizonyította, hogy silány, AI-gyártású anyagról van szó. Úgy véli, ez is jelzi, milyen mértékű a kormányzati pánikreakció: érdemi válaszok helyett lejárató kampányokkal próbálják támadni a TISZA-t és jelöltjeit.
A jelöltek elleni támadások kapcsán Tanács megjegyezte, hogy a TISZA civil szakmákból érkező, köztiszteletben álló jelölteket állít, akiket kommunikációs, jogi és pszichológiai háttérrel támogatnak. Példaként említette Gajdos Lászlót, a TISZA nyíregyházi jelöltjét, akit a Fidesz támadása csak még népszerűbbé tett a helyiek körében.
A kormányváltás utáni első lépések között Tanács Zoltán teljes állami átvilágítást, a korrupció és a propaganda leállítását, valamint a források értelmes újraosztását említette. Meggyőződése, hogy ha megszűnik a pazarlás és a szervezett lopás, akkor a TISZA által vállalt intézkedésekre lesz fedezet. A fő szakpolitikai súlypontokat a gazdaság újraindítása, az oktatás újjáépítése és az egészségügy rendbetétele jelenti.
Végül arról is beszélt, hogyan lehet visszaépíteni az emberek bizalmát a politika iránt. Szerinte két dolog nélkülözhetetlen: a valódi következmények és az átlátható kormányzás. A TISZA célja, hogy olyan programot mutasson be, amely mögött valódi munka van, és amelynek mentén számonkérhető lesz egy jövőbeli, tiszta és működő kormányzás.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet
