A Parajdi Sóbányánál jártunk
Magyar Péter és a TISZA csapata pénteken érkezett Marosvásárhelyre. Az érkezés napján a történelmi városban történelmi sétát tettek, majd másnap Parajdon jártak, ahol 2025 májusában víz öntötte el a 2,5 km-es szakaszon fekvő sóbányát. Az édesvíz a mai napig a bányában áll, ezért megvan az esélye annak is, hogy az egész környék beomolhat és egy tó kerülhet a sóbánya helyére. Ezért veszélyhelyzet van meghirdetve, az ott lakókat napi egy-egy órára engedik be az otthonukba, hogy megetethessék az állataikat.
Hatalmas tragédia ez, ennek ellenére a román kormány eddig tevőlegesen nem segített a bajba jutottakon.
Magyar Péter élő videóban buzdított arra, hogy aki teheti, látogasson el Parajdra, szálljon meg ott, ezzel is aktiválva a helyi turizmust és járják körbe a környéket, mert igazán értékes ismereteket szerezhetnek, különleges helyszíneken járhatnak és a gasztronómiai élmények is biztosítottak.
A parajdi sóbánya elzárt részét is megtekinthettük az élő kapcsolás során és meggyőződhettünk róla, hogy sajnos a víz teljesen elöntötte a területet. Ezzel technikailag ugyan még lehetne mit kezdeni – művileg átemelni a vizet máshová, de ennek horribilis költségei lennének és egyelőre a román kormány nem nyilatkozott arról, hogyan kíván a katasztrófa utáni helyreállításban részt vállalni.
Szomorú tény, hogy egy román bányász elmondása szerint már márciusban jelezték; nagyobb mértékű a szivárgás, mint eddig bármikor, és tudták, hogy baj lesz belőle, ha nem cselekednek azonnal. A Korondi patak medrének alábetonozása megoldást jelenthetett volna, ez azonban a veszélyhelyzet többszöri jelzésének ellenére sem történt meg.
Magyar Péter a helyszínen sajtótájékoztatót is tartott, ahol elmondta, hogy a TISZA kormány nyitott lesz az erdélyi magyarokkal való együttműködésre, de nem olyan formában, mint a mostani hatalom, akik Budapestről diktálnak és elvárnak, viszont élő kapcsolat nincs a két végpont között.
Egy informális, konstruktív kapcsolódásra van szükség, ahol a központ agyként funkcionálhat, de az összes többi lényegi elemet, az együtt gondolkodástól a kreatív megvalósításokig az itteni embereknek kell hozzátenniük, hiszen ők tudják igazán, mire van szükségük. A TISZA kormány, mint mindenkinek, az erdélyi magyaroknak is azt kínálja, hogy együtt, közösen építsünk egy szebb, egy élhetőbb jövőt.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet