A TISZA Párt egészségügyi konferenciája a magyar közélet egyik legégetőbb kérdését, az egészségügy állapotát helyezte a középpontba. A váci rendezvény üzenete világos: a TISZA az egészségügyi válságot nem tüneti kezeléssel, hanem rendszerszintű átalakítással kívánja orvosolni.
Az esemény a „Rendszer és bizalom újraépítése – Út az egészséges Magyarországhoz” címet kapta, amely önmagában is jelzi, hogy a párt a strukturális átalakítás mellett a társadalmi bizalom helyreállítását is alapfeltételnek tartja. A délelőtti szakértői előadások többek között a digitalizáció, a kórházi menedzsment, az infrastruktúra fejlesztése, a betegközpontúság és a betegbiztonság témakörét járták körül.
Magyar Péter beszédében következetesen egy visszatérő képet használt. Azt a bizonyos A4-es lapot, melyekkel a betegek a kórházi ajtókra ragasztva találkoznak nap, mint nap. Ezeken üzenik meg, hogy a szakrendelés szünetel, az eszköz elromlott vagy nincs elérhető orvos. Láthatjuk: az Orbán-kormány által kiépített rendszerben semmi sem működik.
A váci Jávorszky Ödön Kórház helyzetének bemutatása – vezető orvos és főápoló nélküli belgyógyászat, 16 betöltetlen orvosi állás, beázó gyermekosztály – további egyértelmű jelzés a totális összeomlásra. És ez a rendszerhiba az egész országra kiterjed.
Az elmúlt 15 évben több százezer ember vesztette életét az egészségügyi ellátás hiányosságai miatt, miközben a kabinet nem használta fel a gazdasági növekedés és az uniós támogatások nyújtotta lehetőségeket. Persze ebben is a megértésünket kérik - hiszen Orbán Viktor politikája a felelősség elhárításával azonos.
Ezzel szemben a TISZA programja három fő ígéretre épült:
Érdemi forrásbővítés – évente 500 milliárd forinttal több jutna az egészségügyre.
Humánerőforrás megerősítése – ösztöndíjprogramok, bérrendezés, a külföldön dolgozó orvosok és ápolók hazacsábítása.
Szerkezeti és intézményi változtatások – önálló Egészségügyi Minisztérium, 7 régiós szuperkórház, szigorú protokollok és teljesítményösztönző rendszer.
Emellett a párt részletes szakpolitikai bejelentéseket is tett: a várólistákat 2027-re legfeljebb fél évre rövidítenék, országos higiéniai és betegbiztonsági programot indítanak, fejlesztik a kisebb vidéki kórházakat, és külön ösztöndíjprogramokat hirdetnek a hiányszakmákban dolgozó orvosok (Hugonnai Vilma-program) és az ápolók (Andrássy Katinka-program) számára.
Magyar Péter kijelentette: „Nincs több megértés, nincs több türelem. Vége van.”
A hosszú távú cél az, hogy az évtized végére az állami egészségügy a magyar sikerágazatok közé tartozzon. Ennek alapját a nyíltság, a szakmaiság és az emberség hármas pillére képezné. A jövőkép része egy olyan rendszer, ahol a betegek biztonságban érzik magukat, az orvosok és ápolók megbecsült környezetben dolgoznak, és a társadalom újra bízik a közellátásban.
A TISZA egészségügyi konferenciáján felszólaló szakemberek:
Dr. Hegedűs Zsolt:
ortopéd sebész főorvos, csípő- és térdprotézis-specialista, 2005 óta az Egyesült Királyságban is praktizál. Egészségpolitikai és szakmai közéleti szerepvállalása ismert: a „1001 orvos hálapénz nélkül” mozgalom vezető tagja volt, a MOK Etikai Kollégiumának elnöke (2019–2023).
Dr. Porpáczy Krisztina:
Több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező háziorvos, aki a gyermek- és felnőttellátás mellett aktívan részt vesz az alapellátás fejlesztésében, prevenciós programokban és közösségi egészségügyi kezdeményezésekben. Pályafutása során egyéni praxist vezetett, ügyeleti rendszert szervezett, valamint érdekképviseleti és vezetői szerepeket töltött be a Magyar Orvosi Kamarában. Célja, hogy szakmai tudásával és elkötelezettségével hozzájáruljon az alapellátás fenntartható fejlődéséhez és a lakosság egészségének javításához.
Dr. Gilly Gyula
Orvos, egészségügyi szakmenedzser (MSc). Egészségügyi rendszervezési szakember. A Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság orvos- és antidopping-igazgatójaként a rendezvény teljes egészségügyi és közegészségügyi biztosítását tervezte, szervezte és felügyelte. Korábban a központi államigazgatásban és a felsőoktatás irányításában is dolgozott. Egészségpolitikai szakértőként, 2004-2012 között a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal állandó egészségpolitikai szakértője. Kezdeményezője volt a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központ létrehozásának, melynek megszervezésében is közreműködött.
Dr. Schiszler István
Orvos, MBA, egészségügyi informatikai és ellátásszervezési szakember, A Semmelweis Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen MBA-t. Nevéhez fűződik az Operatív Törzs járványkezelését támogató vezetői információs rendszer tervezése és bevezetése, vállalati és felsőoktatási vezetői információs rendszerek kialakítása, valamint MI-alapú orvosi döntéstámogató algoritmusok fejlesztésében való szakértői közreműködés. A Róbert Károly Magánkórház vezérigazgatója és a Duna Medical Center ügyvezetője volt.
Dr. Túri Péter:
Baleseti sebész, kézsebész szakorvos, nemzetközi hírű légimentési szakember, entrepreneur. Egyetemi tanulmányainak vége óta foglalkozik a mentésüggyel, légimentési és légi betegszállítási rendszerek fejlesztésével. A ma is működő állami légimentés koncepciójának megalkotója, 2005-2011 között a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. létrehozója és ügyvezető igazgatója volt.
Dr. Nemes Balázs Áron:
Sebész, transzplantációs szakember, igazságügyi orvosszakértő és egészségügyi menedzser. 1993 óta egyetemi oktató, két magyar egyetemen is dolgozott, jelenleg tanszékvezető docens. A Magyar Transzplantációs Társaság vezetőségi tagja
Dr. Kincse Csongor:
Kincse Csongor a Szegedi Tudományegyetemen 2025 júniusában szerzett általános orvosi diplomát. Tanulmányai során az Egyesült Államokban is tapasztalatokkal gazdagodott, és a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája kutatásával II. díjat nyert. Jelenleg a Bajai Szent Rókus Kórházban dolgozik szülész-nőgyógyász rezidensként. A diplomaosztón elmondott bátor, kritikus beszéde országosan ismert lett.
Dr. Lovász György:
Nemzetközileg elismert ortopéd szakorvos, több mint 40 év tapasztalattal. Csípő- és térdprotézisek, valamint kéz-, csukló-, láb- és boka-sebészet specialistája. Magyarországon klinikai vezető ortopédsebészként dolgozott, az Egyesült Arab Emírségekben ortopéd-traumatológiai tapasztalatokat szerzett. Jelenleg az Egyesült Királyságban dolgozik, ahol már több mint 7000 műtétet végzett, köztük az egyik leginnovatívabb, egynapos sebészeti eljárással. Praxisa jó példa lehet a magyar egészségügynek arra, hogyan lehet egy innovatív eljárást jó és általánosan alkalmazott gyakorlattá, a jelenlegi több éves várólistákat pedig lényegesen rövidebbé tenni.
Dr. Mágori Krisztina:
Igazságügyi orvosszakértő, igazságügyi közvetítő, igazságügyi orvostan és egészségbiztosítás szakorvos. Jelenleg vállalkozóként végzi igazságügyi orvosszakértői tevékenységét, emellett 2023 óta igazságügyi közvetítőként betegjogi tanácsadást végez, és műhiba ügyekben segíti elő a beteg és az egészségügyi intézmény közti peren kívüli megegyezést.
Hackl Krisztián:
Egészségügyi menedzser, közgazdász, közbeszerzési és egészséggazdaságtani szakértő. Eredményei: 80 kórház beszerzési rendszerének kialakítása, egészségügyi eszközbeszerzések szakértői támogatása, vezetői és koordinációs szerep központosítási projektekben és szakmai közösségekben.
Berkes György:
Gazdasági szakember, több mint 20 év operatív vezetői, értékesítési, kereskedelmi, ügyfélkapcsolati, műszaki üzemeltetési és beruházási területen szerzett tapasztalattal rendelkezik.
Bicskei László:
Több mint tizenöt éve foglalkozik biotechnológiával, gyógyszerfejlesztéssel és mesterséges intelligenciával. Diplomáit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen szerezte Orvos biológus mérnök és Műszaki informatikus mérnök szakokon.
Barth Anita:
Ápolástudományi kutató és egyetemi oktató. 2018 óta a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar nyíregyházi campusának adjunktusa. Oktatóként kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi pályát választó fiatalok szakmai fejlődésének támogatására és a képzés fejlesztésére.
Vitrai József:
Népegészségügyi szakember, tudományos munkatárs a Széchenyi István Egyetemen, PhD témavezető a Pécsi Tudományegyetemen, a Multidiszciplináris Egészség és Jóllét folyóirat alapító főszerkesztője.
A TISZA egészségügyi programja radikális forrásbővítést, intézményi reformot és humánerőforrás-megbecsülést ígér.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet