A TISZA működő Magyarországot épít

2025. augusztus 19., kedd

A TISZA működő Magyarországot épít

2025. augusztus 19., kedd

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke világossá tette: a Fidesz kommunikációs trükkjei és a személyeskedő támadások nem terelhetik el a figyelmet Magyarország valós problémáiról.



Magyar Péter kijelentette, hogy a Fidesz „összeomló országáról” próbálja elterelni a közvélemény figyelmét, miközben a mindennapokban tapasztalható problémák drámai mértékben sújtják a magyar embereket.



Az ország nem működik – a problémák mindennaposak, a magyarok a bőrükön érzik, hogy romokban az ország.



Magyar Péter felsorolt néhány területet, ahol égető szükség lenne a megoldásra. Persze az nem érkezik, a kormány legfontosabb feladatának most a Digitális Polgári Körök létrehozását és Dopeman futtatását tartja.



Pedig; az egészségügy legfrissebb „fejleménye”, hogy az újszülöttek életét veszélyezteti a székesfehérvári kórházban elszaporodott, súlyos fertőzéseket is okozó baktérium. Az egészségügyi vezetés nem intézkedik, a miniszter pedig nyaral. Ez elfogadhatatlan.



A vasúti közlekedésben teljes a káosz, kigyulladt vonatok, üzemzavarok, késések – ez a magyar közlekedés valósága. Mintha valahol 1972 környékén ragadtunk volna.



Katonai gépekből lopnak ki alkatrészeket, miközben a honvédelmi miniszter lángosozós képeket posztol. Mindez háborús veszélyhelyzetben. Ez mindent elmond a kormány hozzáállásáról.



Magyar Péter úgy látja, a kormány már nem is erőlködik azon, hogy kormányozzon.



„Bedobták a törölközőt. Egyik miniszter sem végzi a dolgát, és az ország irányítás nélkül sodródik.”



Amit a TISZA kínál: működő Magyarország



Magyar Péter szerint a Fidesz kormányzása alatt nemcsak a rendszerek omlanak össze, hanem a közbizalom is. A kormány a korrupció miatt nem tudja hazahozni a Magyarországnak járó uniós forrásokat, ezért külföldi hitelekkel terheli az országot.



„Ha nem lopják el a közpénzt, és ha hazahozzuk az uniós forrásokat, akkor lesz miből rendbe tenni az egészségügyet, a közlekedést és a magyar gazdaságot. Mi nem letagadjuk a problémákat, hanem megoldjuk őket” – mondta a TISZA elnöke.



Augusztus 20-án „Szent István nyomában” címmel rendezvényt tartanak Budapesten, ahol konkrét javaslatokat mutatnak be a magyar vidék megerősítésére, a közszolgáltatások fejlesztésére és az önkormányzatok önrendelkezésének visszaadására.



„A kormány elhagyta az országot, mi viszont itt vagyunk az emberek között. Egy élhető és működő Magyarországot fogunk közösen felépíteni” – zárta gondolatait Magyar Péter.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.