A választók szerint Magyar Péter a legalkalmasabb kormányfőjelölt
Ha összehasonlítjuk az egy évvel ezelőtti, júniusi méréssel, láthatjuk, hogy Orbán Viktor jelentősen rontott kormányfői alkalmasságának megítélésén, Magyar Péter viszont tömegeket tudott meggyőzni arról, hogy kompetens vezetője lehetne az országnak. Orbán tavalyi magabiztos vezetése tehát a múlté.
Mint az ismeretes, Medián legutóbbi mérése szerint a TISZA 51-36 arányban vezet a biztos szavazók körében. A Medián felmérte azt is, a TISZA a legnagyobb támogatottságot önállóan, az óellenzéki pártokkal való összefogás nélkül tudja felmutatni. A TISZA rendszerváltó képességét tehát a magyar választók egyértelműen elfogadják és felsorakoznak mögé.
Magyar Pétert „teljesen” vagy „inkább” alkalmasnak az ország vezetésére az emberek 53 százaléka tartja, ezzel szemben Orbán Viktort csupán 44 százalék.
Orbán Viktornak másban sem hozott szerencsét az idei év, szinte minden mért területen rontott. A tavaly júniusi Medián-felmérés óta 7 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik teljesen alkalmasnak tartják Orbán Viktort a miniszterelnökségre, miközben azok tábora 11 százalékponttal gyarapodott, akik egyáltalán nem tartják őt alkalmasnak.
Ezzel szemben Magyar Péter megítélése látványosan javult. Míg tavaly a teljes népesség 9 százaléka bízott benne teljes mértékben és további 25 százalék tartotta inkább alkalmasnak, egy évvel később már 19 százalék mondta teljesen, és további 34 százalék inkább alkalmasnak a Tisza Párt elnökét. Összesen 19 százalékponttal nőtt azoknak a választópolgároknak az aránya, akik Magyar Pétert alkalmasnak gondolják a miniszterelnöki pozícióra, és 7 százalékponttal csökkent az őt teljesen elutasítóké.
A TISZA szavazói idén bizakodóbbak Magyar Péterrel kapcsolatban, mint egy évvel ezelőtt. 7 százalékponttal, 97 százalékra nőtt azoknak a Tisza-szavazóknak az aránya, akik Magyart alkalmasnak tartják az ország vezetésére, ezen belül ráadásul még nagyobb arányban (11 százalékponttal) többen lettek azok, akik teljesen alkalmasnak gondolják őt erre a feladatra. Ez az eredmény még jelentősebb annak a tükrében, hogy a TISZA tábor létszáma megduplázódott 2024 júniusa óta.
Orbán egyetlen kérdésben tudott javítani; a pártnélküliek között egy év alatt 39-ről 42 százalékra nőtt az őt alkalmas miniszterelnöknek látók tábora. Ezt a csekély százalékot azonban jóval meghaladja a TISZA elnökének támogatottsága. Magyar Pétert a bizonytalanok a 2024-es 34 százalék után már 41 százaléka tartja alkalmas kormányfőnek.
A hvg "Medián: A többség már Orbánnál alkalmasabb kormányfőnek tartja Magyart" című cikke alapján
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet