Aki számonkérte Lázár Jánost
Tamás Hajdúböszörményben látogatott el a Lázárinfóra. Itt kapott szót, ahol elmondhatta, hogy ő miben látja a rendszer hibáját.
Az Orbán-rezsimnek kendőzetlen őszinteséggel tükröt tartó videó pillanatok alatt virálissá vált a social media felületeken. Rengetegen tudtak azonosulni a fiatalember gondolataival.
Kiváló lényeglátása és értékes gondolatai Magyar Pétert arra ösztönözték, hogy leüljön vele beszélgetni.
Hiszen a TISZÁnál alapelv, hogy a magyar emberekkel való beszélgetés az alapja minden változásnak.
Tamás örömmel mondott igent a felkérésre, így a és a TISZA elnökével egy valóban őszinte és nyílt beszélgetésre került sor.
Tamás munkásembernek tartja magát, egy munkaalapú társadalomban. Ami nagyon fontos, hogy ő ezt ennyire bátran és korrekten tudja vállalni.
„Jártam egyetemre is, de beláttam, hogy nekem az nem való” – mesélte, hogy miért döntött úgy, hogy a tanulás helyett dolgozni fog. Előbb külföldre ment – volt Hollandiában, Svédországban, Csehországban –, majd hazatért. Pontosan látja, mit jelent Európában a tisztességes munka, és mit jelent itthon.
A különbség óriási.
Miközben a kormány évek óta azt hirdeti, hogy munkaalapú társadalom épül, addig a munkából élők mást tapasztalnak: nem előrejutnak, hanem egy helyben toporognak.
A TISZA azt az értékrendet képviseli, hogy aki tisztességgel dolgozik, annak jár a tisztelet, a megélhetés és a kiszámítható jövő.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet