Boldog születésnapot, Magyarország!
Pannonhalmán, a Főapátság előtt gyűlt össze a TISZA népes családja, hogy egy nagyszerű közösségben ünnepeljék meg az Államalapítás és az Új Kenyér Ünnepét. Már a helyszín is biztosította az emelkedett hangulatot, hiszen hol is lehetne méltóbban megemlékezni Szent Istvánról, mint a magyarság egyik szent helyén, a Géza fejedelem által 996-ban alapított Főapátságnál.
A TISZA másfél év alatt bebizonyította, hogy amikor nemzeti ünnep van, akkor igenis, éljük meg együtt azt a büszkeséget, hogy magyarnak születtünk. Nem kirekesztve senkit, nem álszenteskedve, nem kisajátítva jelképeket, szavakat, cselekedeteket. Hanem felszegett fejjel és boldogan megélni az élményt, amit az együttlét öröme és a magyarságunk tudata ad. Ilyen szellemiségben telt ez a rendezvény is. Minden közös mosoly, kézfogás és ölelés biztosítéka volt annak, hogy ez a közösség nem egymás ellen, hanem egymásért dolgozik. A trikolór végre felszabadultan loboghatott, mert mindenkit képviselt, aki magyarul álmodik.
Az ünnepségen fellépett Rost Andrea, láthattunk mezőségi táncot, felszólalt Tar Zoltán, a TISZA alelnöke, és a rendezvény főszereplője, Magyar Péter pedig mérföldkőhöz ért azzal, hogy egy olyan programot hirdetett meg, amely a jelen emberének útmutatása egy élhetőbb jövő felé. A Szent István program nemzedékekre lett szabva. Egy olyan előremutató stratégia, mint István királyé volt, amikor megalapította a Magyar Államot.
Az Ünnepség után Magyar Péter a TISZA delegációjával meglátogatta a Főapátságot, ahol Hortobágyi Cirill főapát fogadta őket. Az igazán barátságos vendéglátás során végigvezette őket az épületen és egy közös étkezéssel is emléket állítottak a találkozónak.
Ezután Magyar Péter Kajátpécen Líviával, a Kék pék néven ismert kenyérsütő mesterrel sütötte meg az Ünnepi Új Kenyeret. A sütéshez csatlakozott Rost Andrea művésznő is, a végeredmény pedig gyönyörű, ízletes és ropogós kovászos kenyér lett.
A nap lezárásaként a TISZA elnöke az Öreg Duna egyik vadregényes mellékágán, Ásványrárónál ült kenuba a csapatával.
Nem kétséges, hogy augusztus 20 mindannyiuk egyik legfontosabb ünnepe volt és lesz.
Ebben az évben a következő időszakra szóló üzenetet vihetjük magunkkal Pannonhalmáról: Ora et labora. Imádkozzál és dolgozzál!
És egy kedves adalék a végére: A minap Péter sétarepülésen vett részt, a pilóta most a Balatonon strandolókat informálta az égből: Árad a TISZA! Köszönjük a kreatív megjelenítést!
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet