Csótányinvázió a Péterfi Sándor utcai kórházban
Amikor Kulja András EP képviselő, a TISZA egészségügyi szakértője jelezte, hogy csótányinvázió van a Péterfi Sándor utcai kórházban, akkor Vitályos Eszter azt állította, hogy azok a képek bárhol készültek, akár a képviselő saját lakásában is.
Kulja András ezért úgy döntött, hogy ellátogat a kórházba, hogy saját maga győződjön meg a csótányok létezéséről és bemutassa Vitályos Eszternek, hogy az ironizálás helyett inkább intézkedni kellene.
A videón döbbenetes felvételek kerültek a nyilvánosság elé. Csótányok szaladgálnak az épületben mindenfelé. Az igazgatóság bejáratánál is hemzsegnek, úgyhogy az igazgató úrnak és az egész kórház vezetésnek tisztában kellene lennie azzal, hogy igenis van csótányhelyzet. És ha ez nem lenne elég, a videón az is jól látható, hogy a kórház koraszülött osztályának bejáratánál veszélyes hulladékot tárolnak.
Vérlázító és elfogadhatatlan, hogy ilyen állapotok uralkodnak az egészségügyben Magyarországon, 2025-ben. A csótányok mellett említhetnénk a berettyóújfalui esetet, ahol a pszichiátriai osztályon leszakadt a plafon és csak a szerencsének tudható be, hogy senki sem sérült meg.
A TISZA már azt is bemutatta, hogy sok műtőben 30-35 fokos hőségben dolgoznak a sebészek. Rámutattunk a tömeges orvos és ápoló hiányra. Arra, hogy az elavult ügyfélkezelés miatt van, ahol órákat állnak sorba azért a páciensek vagy a rokonok, hogy sorszámot kapjanak valamilyen beavatkozáshoz vagy diagnosztikához. A Fidesz egészségügy államtitkára mindeközben azt állítja, hogy az egészségablak applikációval bármikor és bárhova időpontot foglalni.
Az egészségügy egy rendszerszintű kudarc. A betegek biztonsága folyamatosan veszélyben van. Takács Péter egészségügyi államtitkárnak közvetlen politikai, szakmai, és talán már jogi felelőssége is van.
Mára nyilvánvaló lett, hogy sem valódi megoldási terv, sem betegközpontú megközelítés nem áll rendelkezésre. A kormányzati tettek elmaradtak, csak kommunikációs paneleket hallunk, miközben az az állami egészségügyi ellátás a szemünk előtt omlik össze. Több ezer ember maradhat ellátás nélkül. Ez nem csupán egy szakmai mulasztás, ez a betegellátás alapvető etikai elveinek a megsértése.
A TISZA egy emberséges ellátórendszerért dolgozik majd, ahol nem kizárólag az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkája tartja egyben a rendszert. Amíg a Fidesznek a beteg emberek csak adatok, vagy a magánegészségügybe terelhető páciensek, a TISZA egy emberséges országot épít, amelyben az egészségügy is emberséges lesz. Önálló egészségügyi minisztériumot fogunk felállítani, és évente minimum 500 milliárd forint többletforrást nyújtunk az egészségügynek, a hazahozott uniós pénzből pedig igenis felújítjuk a kórházainkat, nem úgy, ahogy ez a kormány.
Az egészségüggyel kapcsolatos terveink bemutatása kiemelt figyelmet kap a július 12-ei nagykanizsai kongresszusunkon.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet