A TISZA 80 napos országjárásának hajdúnánási állomásán Dominik, egy miskolci fiatal nagyon jó kérdéssel állt elő. Elmondta, hogy ő már hisz a TISZA-ban, de az édesanyját nehéz meggyőzni, és arra volt kíváncsi, mit üzenne neki Magyar Péter.
A kérdés különösen hasznos volt, hiszen sok fiatal és családtag éppen ugyanebben a helyzetben van. Magyar Péter ezért nemcsak neki, hanem minden hasonló helyzetben lévőnek adott érveket.
Először azt tanácsolta: mondja el az édesanyjának, hogy a választás jelentős mértékben szól a fiatalok, a gyerekek jövőjéről. A magyar fiatalok fele ma elhagyná az országot – a TISZA célja viszont az, hogy olyan környezet szülessen, ahol érdemes maradni, boldogulni és családot alapítani. A nagyszülők is sokkal boldogabban, teljesebben élhetik meg a hétköznapjainkat, ha az unokák nem külföldön nőnek fel, hanem itthon, a nagyszüleik közelében. Hangsúlyozta: a TISZA alatt valódi rendszerváltás jön majd, erős intézményi fékekkel és ellensúlyokkal. Lesz politikai felelősség, két ciklusos miniszterelnöki korlát, független ügyészség és valódi elszámoltathatóság.
A racionális érvek mellett Magyar Péter a saját példáját is felhozta: három fia van, de az utóbbi évben sokkal kevesebbet látja őket. Korábban minden edzésükön és meccsükön ott volt, ma ezt csak ritkán tudja megtenni. Azért vállalta mindezt, mert hiszi, hogy most van itt az idő rendszert váltani, és a következő nemzedéknek szabadabb, jobb országot teremteni.
Arra is figyelmeztetett, hogy a 2026-os választás történelmi lehetőség: „Ez egy soha vissza nem térő lehetőség. Most megmutathatjuk, hogy képesek vagyunk új irányt adni az országnak, és olyan jövőt építeni, amire büszkék lehetünk.”
A beszélgetés végén így zárta üzenetét: „Köszönöm szépen a kérdést, jó egészséget kívánok neki is, és neked is.”
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet