Egy zászló alatt – Egymillió lépés Nagyváradra

2025. május 16., péntek

Egy zászló alatt – Egymillió lépés Nagyváradra

2025. május 16., péntek

Innen indult útjára az a 300 kilométeres gyalogmenet, amelyet Magyar Péter és a TISZA Párt hirdetett meg. A cél: Nagyvárad, a határon túli magyarság szimbolikus városa. Az út azonban nem csupán fizikai értelemben vett vándorlás – sokkal inkább közösségi és politikai üzenet: béke, nemzeti egység és erkölcsi megtisztulás.



Az indulás napján Magyar Péter hangsúlyozta: a TISZA Párt nem hagyományos kampányt folytat. Ez a zarándoklat a közös szimbólumokra, a közös felelősségre és a közös célokra épül. „Nem csak lábbal, lélekkel is útnak indulunk” – fogalmazott. A résztvevők egy hátizsákkal, egy nemzeti lobogóval és egy szál fehér virággal vágtak neki az útnak. A célállomás Nagyvárad, ahol Magyar Péter szándéka szerint szűk körben, békés módon fejezik ki szolidaritásukat az erdélyi és a határ túloldalán élő magyar közösségekkel.



A gyalogmenet közvetlen előzménye egy, a napokban kiszivárgott hangfelvétel, amelyen a honvédelmi miniszter nyíltan arról beszél, hogy a kormány „szakít a békementalitással”, és megkezdi a háborús előkészületek nulladik fázisát. Ez a beismerés alapjaiban cáfolja a Fidesz évek óta hangoztatott „békepárti” kommunikációját, és felveti a kérdést: ha a békéről is hazudtak, miben még?



A magyar emberek joggal várják el, hogy sorsukról ne zárt ajtók mögött, titkos egyeztetéseken döntsenek. Az 1 millió lépés Nagyváradra ezt a közös igényt jeleníti meg: a béke és az igazság közösségi követelését.



A jelenlegi hatalom nemcsak megosztotta a nemzetet, hanem sokadszorra el is árulta azt. A Tihanyi Apátságban elmondott kormányfői beszéd a határon túli magyarokat is megalázta. A kormány nemcsak itthoni, de a külhoni magyar közösségeket is politikai alkuk tárgyává tette.



Közben a teljes propagandagépezete működésbe lépett: Magyar Pétert és munkatársait példátlan módon vádolták meg nemzetbiztonsági kockázattal, miközben olyan embert, mint Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy – aki katonaként a hazájára esküdött fel, és életét tette kockára Irakban, Afganisztánban – hazaárulással próbálnak besározni.



A válaszunk ez a nyilvános út, amit nem lehet manipulálni, és nem lehet elhallgatni sem. Ez a menet tiszta szándékkal, nyíltan és egyenesen mond nemet a hazugságokra.



Mindenkit arra buzdítunk: csatlakozzon, aki egyetért a békével, a tisztességgel és a nemzeti összetartozással. Nem szükséges végigmenni a teljes úton – elég néhány közös lépés, a közös szándék kifejeezése. A napi szakaszok és útvonalak követhetők a oldalon, ahol a segíteni szándékozók felajánlásokat is tehetnek.



„Ezzel az úttal lezárunk egy korszakot, és újat nyitunk. Kilépünk a Fidesz keltette gyűlölet és árulás árnyékából” – mondta Magyar Péter.



A tervek szerint a menet jövő pénteken éri el a magyar–román határt. Az átkelés szombaton, szűk körben, egyetlen magyar zászlóval történik – nem provokáció, nem erődemonstráció, hanem csendes, méltóságteljes szolidaritás a határon túli magyarokkal. A nagyváradi megérkezés a béke, a tisztesség és az összetartozás ünnepe lesz – minden magyar közösség számára, bárhol éljen is.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.