„Élhető vidék nélkül nincs magyar jövő” – Fiatal önkormányzati képviselő szólalt fel a TISZA fórumán

„Élhető vidék nélkül nincs magyar jövő” – Fiatal önkormányzati képviselő szólalt fel a TISZA fórumán

A TISZA 80 napos országjárásának celldömölki állomásán egy fiatal önkormányzati képviselő szólalt fel a helyi problémákról. Németh Martin, Bük város önkormányzati képviselője szenvedélyes felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Vas megye számos települését a közszolgáltatások leépítése és a források elvonása sújtja.


Elmondta, hogy a Fidesz-kormány megszüntette az orvosi ügyeletek nagy részét, postákat zárt be, és nem tett semmit a répcelaki sajtgyár megmentéséért sem. Kitért arra is, hogy a 20-as számú vasútvonal felújítása a tavalyi ígéretekkel szemben idén nyárra sem készült el, miközben a térségben továbbra is szakemberhiánnyal küzdenek. Hangsúlyozta: a régió lakói mindennap tapasztalják, hogy nem fejlődés, hanem vidékleépítés zajlik. Emiatt aláírásgyűjtés is indult többek között a légimentő-bázis és a szennyvízcsatorna-hálózat hiánya miatt.


A képviselő kérdésében így fogalmazott: „Mit üzen a TISZA és mit üzen Ön a magyar vidéknek, az észak-vasi embereknek, akiknek nem élhető vidéket építenek, hanem földesúri majorságokat?”


Magyar Péter válaszában kiemelte, hogy a TISZA kormányzása alatt nem lehet másodrendű állampolgárnak tekinteni a vidéken élőket. Hangsúlyozta, hogy élhető vidék nélkül nincs magyar jövő. A legfontosabb feladatnak az uniós források hazahozatalát és valódi munkahelyteremtő beruházások indítását nevezte. Szavai szerint a TISZA nem veszélyes akkumulátorgyárakat támogatna, hanem a helyi kis- és középvállalkozásokat, családi gazdaságokat és fiatal gazdákat, hogy ne szűnjenek meg tömegesen a vállalkozások.


A helyi viszonyokra kitérve Magyar Péter elmondta: „Ez az egyetlen régió, ahol nincs légimentő-bázis, és másfél millió ember marad valódi légimentés nélkül. Az ő biztonságuk ugyanannyit ér, mint a fővárosiaké. Ezért ez a TISZA kormány alatt meg fog valósulni.”


Beszédében kitért az önkormányzatok megerősítésére is: „Az Orbán-kormány 2010 óta szisztematikusan leépítette az önkormányzatiságot. Mi vissza fogjuk adni a jogköröket és a forrásokat a helyi közösségeknek, mert valódi fejlődést csak így lehet elérni.”


A TISZA magyar vidék jövőjét nem a bezárásokban, hanem a közszolgáltatások, a helyi munkahelyek és az élhető települések megteremtésében látja.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.