Tuzson Bence igazságügyi miniszter két hónapja egy videóban tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy összeállított egy jelentést, mely szerint: ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel.
Most viszont a hvg információi szerint többen is tanúvallomást tettek, hogy 14-15 évesen a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatója, Juhász Péter Pál szexuális aktusra kényszerítette őket.
Mint azt az érintettek elmondták, „Péter” bácsi ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel vette rá őket arra, hogy szexuális kapcsolatba lépjenek vele. Egyikük segítséget is kért emiatt, ami szerinte visszajuthatott az igazgatóhoz, mert még aznap este szervezett csoportokkal összeverették.
Orbán Viktorék a Szőlő utcai rémet ki is tüntették.
Tették mindezt annak ellenére, hogy már több, mint tíz éve jelentették, hogy az intézményben súlyos visszaéléseket követhet el az igazgató. Az akkor kiérkező rendőr azt állította akkor, hogy folyamatban van a nyomozás.
Magyar Péter mai posztjában mélységes felháborodásának adott hangot. Mint írta:
Ilyenkor tényleg nincsenek szavak. Először Bicskén derült ki, hogy pedofil rémek tettek tönkre tucatnyi gyereket, most pedig a Szőlő utcai intézetben. Orbánék pedig cinikusan belehazudnak a magyarok szemébe.
Két hónapja Orbánék azt hazudták az egy óra alatt összetákolt jelentésükben, hogy nem merült fel kiskorú sértett, most pedig kiderült, hogy számtalan volt.
Aki nem tudja vagy nem akarja megvédeni a bántalmazástól a legelesettebb gyerekeket egy állami intézményben, sőt elhazudja az ellenük elkövetett bűnöket, annak mennie kell.
Magyar Péter szerint az Orbán kormánynak távoznia kell.
fotó: NVSZ - Juhász Péter Pál elfogása
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet
