Ágnes története egy csendes, de annál mélyebb felismeréssel kezdődött. A családi vállalkozásban eltöltött évek alatt egyre erősebben érezte, hogy valami nincs rendben körülötte. Nem a saját életével volt baja – hiszen ahogy meséli, „dolgoztunk, építettünk, és boldog családom van” –, hanem azzal, amit az országban látott. Vállalkozások mentek tönkre, emberek veszítették el a megélhetésüket, a gyűlölet és a megosztottság pedig mindennapossá vált.

 „Mi nem gyűlöletre vagyunk kondicionálva, hanem szeretetre” – mondta, és talán ez a mondat foglalja össze legjobban, miért döntött úgy, hogy belép a közéletbe.

A TISZA Mozgalom közösségi ereje ragadta magával. Először a Szigetek hálózatában kezdett önkéntesként dolgozni, majd a helyi szervezői munka és az országos közösségek építése során egyre inkább úgy érezte, hogy megtalálta a helyét.

„Az a fantasztikus a TISZÁban, hogy ez tényleg alulról épül. Hús-vér emberek mozgatják, akik nem utasításra, hanem szívből tesznek valamit a közös jövőért.”

Amikor Magyar Péter és a pártvezetés felkérte, hogy vállaljon szerepet az elnökségben, Ágnes nem sokat habozott. Bár megfontolt embernek tartja magát, azt mondja, „amiben biztos vagyok, abban gyorsan döntök – és ebben biztos voltam”. Családja teljes mellszélességgel mögé állt, és ma már ők is érzik, hogy a munkájának tétje van: az ország jövője.

Forsthoffer Ágnes különösen fontosnak tartja, hogy a TISZA közössége a választások után is megmaradjon. Szerinte a mozgalom ereje abban rejlik, hogy emberek ezreit kapcsolja össze, akik újra megtapasztalhatják az összetartozás élményét. „A Szigetek nem csak önkéntes hálózat – egy új közösségi kultúra. Olyan emberek találkoznak, akik korábban talán sosem ültek volna egy asztalhoz, de most együtt pakolnak homokzsákot, visznek tűzifát, vagy szerveznek közös programokat.”

A beszélgetés során arról is szó esett, hogyan éli meg a támadásokat, amelyek a politikai térbe lépése óta érik. Ágnes őszintén beszélt arról, hogy a lejárató kampányok fájtak – nem is annyira neki, mint inkább a családjának és a kollégáinak. Mégis derűsen, emelt fővel tekint előre:

„Nincs mit rejtegetnem. Aki ismer, tudja, hogy becsülettel dolgozunk. És akik gyűlöletet szítanak, azoknak majd én is tudok jobb munkát ajánlani – a turizmusban mindig kellnek emberek, akik örömet okoznak másoknak.”

Magyar Péter szerint az ilyen példák mutatják meg, mitől más a TISZA: ez nem csak párt, hanem egy országot újraépítő mozgalom. Olyan emberekből áll, akik hisznek a tisztességben, a teljesítményben, a közösségi felelősségben. Ágnes szavaival élve:

„A rendszerváltás nem a tévéképernyőn történik, hanem köztünk. Ha a saját életünkben képesek vagyunk tenni valamit, már építjük az új Magyarországot.”

És talán éppen ezért lett Forsthoffer Ágnes története annyira emberközeli: mert nem politikusból, hanem egy cselekvő emberből lett vezető. Egy olyan nőből, aki nem félelmében, hanem hitében talált erőt. „Ha példát tudok mutatni azzal, hogy nem félek, akkor tudom, hogy a helyemen vagyok.”

A beszélgetés során mindketten hangsúlyozták, hogy az október 23-i Nemzeti Menet nem egy pártrendezvény, hanem közös nemzeti ügy, amelyhez fiatalokat, családokat és minden jó szándékú embert várnak.

„Aki otthon marad, az valójában a jelenlegi hatalom hatalmon maradását segíti. Most mindenkinek ki kell állnia, mert nem mindegy, milyen országban nőnek fel a gyerekeink, milyen egészségügy vár a szüleinkre, és szabad-e még Magyarország.” – fogalmazott Magyar Péter.

A közélet mellett szó esett a Balaton jövőjéről, a turizmus kihívásairól és a helyi vállalkozások nehézségeiről is. Forsthoffer Ágnes, aki maga is a balatoni régióban dolgozik, kiemelte, hogy a térség fenntartható fejlesztése csak akkor lehetséges, ha figyelembe veszik a helyiek életét, a környezet védelmét és a valódi piaci igényeket. „Nem elég csak a nyarat kiszolgálni, egész éves turizmusra van szükség, ami stabil megélhetést biztosít. De ehhez felelős gondolkodás, egyenlő feltételek és valódi szakmai döntések kellenek, nem politikai alapon kiosztott támogatások.”

A nők társadalmi szerepe és a nemek közötti egyenlőtlenségek is szóba kerültek. Forsthoffer Ágnes szerint eljött az idő, hogy a nők bátran vállalják a hangjukat a közéletben, a gazdaságban és a politikában is.

„Nem a férfiakkal szemben, hanem mellettük. A nők és férfiak együtt teszik teljessé a világot” - mondta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hölgyek átlagosan 17-18 százalékkal keresnek kevesebbet azonos pozícióban, miközben a láthatatlan munka – a gyereknevelés, idősápolás, háztartás – nagy része is rájuk hárul. Ideje lenne helyreállítani az egyensúlyt, és olyan rendszert teremteni, ahol a nők nem hátrányt szenvednek azért, mert gyermeket vállalnak.

Magyar Péter ehhez kapcsolódva elmondta: az egyenlőség nemcsak a bérek kérdése, hanem szemléletváltás is. „Ha egy nő átlagosan két hónapot ingyen dolgozik egy évben, az nem normális. És az sem, hogy a férfiak szerepét az apaságban, a családi életben nem segítjük eléggé.” Példaként saját tapasztalatait idézte, amikor Belgiumban élve azt látta, hogy a férfiak természetes módon vesznek részt a gyereknevelésben. „Ez nemcsak a nőket tehermentesíti, hanem a férfiakat is gazdagítja – erősebb lesz a kapcsolatuk a gyerekükkel, és kiegyensúlyozottabb lesz a család.”

Mindketten szóltak a családon belüli erőszak, az alkohol- és drogproblémák, valamint a mentális egészség ügyéről is. „Nem segíti az ország lelkiállapotát, ha a közbeszédet gyűlölet uralja. A gyerekeinknek nem háborús üzeneteket, hanem példát kell mutatni együttérzésből és emberségből.” – hangsúlyozta Magyar Péter.

A beszélgetés végén közös hangon szóltak a TISZA közösség szellemiségéről, amelyben természetes módon érvényesül az együttműködés, a szakmaiság és az egyenlőség. „Nálunk nem kvóták miatt vannak nők a vezetésben, hanem mert megérdemlik – tudás, elhivatottság, bátorság alapján” – mondta Magyar Péter. Forsthoffer Ágnes pedig hozzátette:

„Mindenki találhat a TISZÁBAN olyan teret, ahol a tehetségével, tudásával hozzá tud tenni a közös célhoz: egy tisztességes, emberséges, szabad Magyarország megteremtéséhez.”

A beszélgetés zárása méltó volt a hangulatához: nyugodt, de határozott hit abban, hogy a változás közös felelősség, és hogy a szabadság – akár Verdi dallamaiban, akár a mindennapi kiállásokban – mindig újra megszólal, ha van, aki énekelje.