Hároméves csúcson a magyar államadósság

2025. október 3., péntek

Hároméves csúcson a magyar államadósság

2025. október 3., péntek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025 második negyedévének végére a bruttó hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság 76,2 százalékra emelkedett. Ez hároméves csúcsot jelent, forintban kifejezve közel 64 ezer milliárd forintot. Az elmúlt hat hónapban az államadósság több mint 4.000 milliárd forinttal nőtt.


Kármán András, a TISZA Párt adópolitikai szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a GDP-arányos államadósság jelenlegi szintje megegyezik a 2015-ben mért értékkel, vagyis tíz év alatt nem sikerült tartósan csökkenteni az adósságrátát. Ugyanakkor jelentős különbség, hogy míg 2015-ben az állam átlagosan 3,6 százalékos kamatteher mellett finanszírozta magát, addig 2025-ben már ennek dupláját, 7,2 százalékot kell fizetni.


Ez a változás súlyos terhet ró a költségvetésre: az állam jelenleg a GDP közel 5 százalékát fordítja kizárólag az adósságszolgálat kamatköltségeire. Kármán András szerint, ha a kormány képes lenne a befektetői bizalom erősítésével és fegyelmezett gazdaságpolitikával a hozamszintek mérséklésére, évente százmilliárd forintok szabadulhatnának fel, amelyek egészségügyre, oktatásra vagy a nyugdíjrendszer megerősítésére fordíthatók lennének.


A szakértő úgy véli, a jelenlegi helyzet elsősorban annak következménye, hogy az állam minden évben tartósan többet költ a bevételeinél, miközben a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát a piac magasabb kamatfelárral bünteti.


A TISZA álláspontja szerint a helyzet stabilizálásához több lépésre van szükség:


  • kiszámítható és fegyelmezett költségvetési politika,

  • a költségvetés őszi elfogadásának visszaállítása,

  • reális makrogazdasági és inflációs előrejelzések,

  • érdemi tartalékok képzése a váratlan események kezelésére,

  • átlátható döntéshozatal, amely szerint a költségvetés lényegi módosításáról kizárólag az Országgyűlés dönthessen,

  • a gazdasági ciklusokat kiegyensúlyozó fiskális politika.


Kármán András hangsúlyozta: egy szakmai alapú, hiteles kormányzás képes lenne mérsékelni a kamatterheket, és az így felszabaduló forrásokat a társadalom javára fordítani.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.