Immár Kötcsét is visszakapták a magyarok
Magyar Péter teljesen váratlant húzott azzal a lépésével, hogy a Fidesz több évtizedes hagyományát, a kötcsei évadnyitó szeánszot felülírta azzal, hogy nyilvános TISZA rendezvényt szervezett ugyanerre a helyszínre, ugyanabban az időpontban. Ezzel egy olyan felségterületre hatolt be, ami eddig a magyar emberek számára elérhetetlen volt.
A Fidesz nem is tudott vele mit kezdeni. Bár az utóbbi években minden rendezvényük a szabad sajtó teljes kizárásával, védett területen zajlik, és ez most sem volt másképp, a kihelyezett kordonok már nem a védelmet jelentették, hanem a félelmet és a gyengeséget. Megtört a megszentségteleníthetetlennek tűnő Fideszes elit elérhetetlensége. És Magyar Péternek pont ez volt a célja az esemény megszervezésével. Hogy megérezzék az emberek, hogy igenis joguk van tudni arról, hogy mi zajlik a színfalak mögött. Hogy lássák, mennyire a fejük felett döntenek a hatalmukhoz foggal-körömmel ragaszkodó kormányzati politikacsinálók.
A TISZA elnöke a napot szimbolikus sétával kezdte. Balatonőszödről gyalog indult el Kötcsére, fiatalok társaságában. Az út során élő kapcsolásban beszélt az elmúlt húsz év elszalasztott lehetőségeiről, a rengeteg elhibázott döntésről, ami hol szándékos, hogy szakmaiatlan volt. Az összegzés célja az volt, hogy rávilágítson arra a tényre, hogy Orbán és Gyurcsány tulajdonképpen egyetlen érdeket szolgáltak a két évtized alatt. A sajátjukat. Az, hogy eközben Magyarországot az EU legszegényebb és legkorruptabb tagállamává tették, egyáltalán nem rettentette el őket. A két politikus beárazta magát és a sleppjét a legfőbb jónak, a másik oldalt a legfőbb rossznak, és mivel csak ez a két végpont létezett, a magyarságot végletesen megosztva uralkodtak rajtuk.
Ezt a szégyenkorszakot zárta le Magyar Péter és a TISZA közössége szeptember 7-én, egyúttal hivatalosan is megnyitották a kampányidőszakot.
A TISZA két szakértőt is bemutatott.
Kármán András több mint 25 éve dolgozik a pénzügyi szektorban, nevét leginkább az Erste Bank élén végzett munkája tette ismertté. Több, mint fél éve dolgozik a TISZA szakpolitikai munkacsoportjában, és most a TISZA költségvetési és adópolitikai szakértőjeként mutatkozott be.
Forsthoffer Ágnes közgazdász, szállodaigazgató, a TISZA turisztikai szakértője, a turizmus problémáit, kihívásait összefüggéseiben, testközelből ismeri, hiszen gyermekkora óta ebben a szektorban tevékenykedik. Forsthoffer Ágnes a TISZA leendő, harmadik alelnöke.
Magyar Péter beszédében kihangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszak olyan nehéz és akadályokkal teletűzdelt lesz, amit talán még el sem tudunk képzelni. Ezért mindenkire szükség lesz, aki változást szeretne elérni. Hiszen a korlátlan pénzzel és hatalommal bíró Fideszes holdudvart csakis összefogással, békésen, ugyanakkor nagyon határozottan lehet – és kell – legyőzni.
Üdvözölte azt a példátlanul erős közösséget, ami a TISZA alapját képezi, a Szigeteket, és bejelentett egy új, online kapcsolódási lehetőséget, a TISZA Világot, ahol mindenki megmutathatja magát és szerveződhet, ötletelhet, kezdeményezhet.
A TISZA rendezvény egy nagyszerű, baráti, lélekemelő rendezvény volt, sok mosollyal és nevetéssel. A jövőbe vetett hit tisztán látszódott a tekintetekben. Mindenki tudja, hogy nehéz lesz, de érezhető az elszántság és a motiváció. Tudjuk, hogy a múltnak egyszer és mindenkorra vége van, ezért is volt fontos a látványos lezárás. Új fejezetet nyitunk Magyarország történelmében. Egy olyan fejezetet, amelyben mindenkire számítunk.
A kötcsei rendezvények megmutatták Magyarország két arcát. Az egyik zord, kordonok mögötti világ, fenyegetésekkel, lázálmokkal, irreális víziókkal, követhetetlen eszmefuttatásokkal tarkítva.
A másik egy emberséges, letisztult, világos célt vetít elénk: a működő Magyarországot.
A képlet tiszta, a döntés csakis az állampolgárok kezében van. Múlt vagy jövő? Ez a kérdés, válasszatok.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet