Itthon is lesz jövő: a TISZA üzenete a fiataloknak
A TISZA 80 napos országjárásának csongrádi állomásán egy 15 éves helyi fiatal, Bence tette fel a kérdést: hogyan lehetne elérni, hogy a mai fiatalok ne érezzék úgy, csak külföldön van jövőjük. Saját történetével érzékeltette a problémát, hiszen édesapját ritkán látta, mivel külföldön kellett dolgoznia, hogy a család megélhetése biztosított legyen.
Magyar Péter válaszában elmondta, hogy az országjárás egyik célja éppen az, hogy meghallgassák az emberek, így a fiatalok problémáit is, és együtt találják meg a megoldásokat. Három olyan fő okot említett, ami miatt a fiatalok tömegesen gondolkodnak az elvándorláson. Az egyik a lakhatási válság, amely ellehetetleníti az otthonteremtést azok számára, akik nem örököltek vagy nem tehetős családból jönnek. A másik a munkahelyek hiánya, hiszen sok településen nincs megfelelő lehetőség sem a szakmát tanuló fiataloknak, sem a diplomásoknak. A harmadik pedig a vidéki közszolgáltatások leépülése, amely a közlekedéstől az egészségügyön át a kulturális életig sok területen érezteti hatását.
A TISZA elnöke hangsúlyozta, hogy a fiatalok döntéseit tiszteletben kell tartani. Aki külföldre akar menni tapasztalatot szerezni, annak érdemes ezt megtennie, hiszen nyelvet tanulhat, kipróbálhatja magát, és hazahozhatja mindazt a tudást, amit kint szerzett. Magyar Péter saját családi történetet is felidézett, amikor nagyapja a 20. század elején kivándorolt Amerikába, majd a megszerzett tudással és megtakarítással hazatért, és itthon alapított gazdaságot. „Miután kint kipróbáltátok magatokat, érezni fogjátok, hogy ide tartoztok. Nekünk az a feladatunk, hogy addigra legyen itt lakhatás, munkahely, biztonság, működő oktatás és egészségügy. Hogy öröm legyen hazajönni” – fogalmazott.
Szerinte az is fontos tapasztalat, hogy a külföldi élet sem könnyű. Sok nehézséggel és küzdelemmel jár, a beilleszkedés korántsem magától értetődő, és az emberek többsége honvágytól hajtva előbb-utóbb hazavágyik. A TISZA azt szeretné, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol jó maradni, ahová jó hazajönni, ahol a fiatalok biztonságban érzik magukat, és ahol a gyerekeik boldog magyar felnőttekké válhatnak.
„Nem azért mennek el a fiatalok, mert nem szeretik a hazájukat, hanem mert nem érzik biztosítottnak a jövőjüket. Nekünk az a dolgunk, hogy ez megváltozzon” – tette hozzá Magyar Péter. A TISZA programja éppen erre ad választ: hogy a következő nemzedékeknek ne kelljen választaniuk a szülőföld és a jövő között, mert mindkettőt egyszerre megtalálhatják itthon, Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet