Kisvonattal Kismarosra
A királyréti erdei kisvonathoz Magyar Péter egy 1962-es zöld Lincoln Continental oldtimerrel érkezett, melyet egy lelkes támogató adott kölcsön, hogy ezzel is bővítse a járműpark listáját, mellyel a TISZA Párt elnöke keresztül-kasul járja az országot.
A kisvasútra is sokan váltottak jegyet, az utazás jó hangulatban, énekléssel, beszélgetéssel telt.
Érkezés után a csapat úgy döntött, hogy a három perces autóút helyett a fél órás sétát választja, Verőcére, ahol a szokásos napzáró, interaktív eszmecserét rendezték meg.
A séta során az elhaladó forgalom is biztosította Magyar Pétert a támogatásáról. Egy integetés, egy dudálás, egy biciklis kézfogás mind-mind azt jelzik, hogy a TISZA közösség napról-napra gyarapszik, napról-napra jobban bízik és támogatja a változást. A kormány jelenlegi, már-már kínos propagandahazugsága, hogy a TISZA nem is létezik, szó szerint kézzel fogható cáfolatot nyer ezekben a gesztusokban.
Verőcén, az Oázis cukrászda előtt is szép számmal gyűltek össze TISZA szimpatizánsok, érdeklődők, támogatók és ismét egy hasznos, informatív diskurzus jött létre a magyarokkal.
A beszélgetésbe Tarr Zoltán, a TISZA EP képviselője, és egyúttal a párt egyik alelnöke is becsatlakozott.
Szó esett a rezsicsökkentés álságosságáról, arról, hogy a háború után ugyan elszálltak a gáz -és villany árak, de pár hónap múlva a világpiaci ár visszazuhant a háború előtti szintre. Nálunk viszont megtartották az emelt árat. Jelenleg egy bizonyos szint alatt ugyan maradt a támogatott ár, de az afeletti szint jócskán a világpiaci árak felett van. Ma a rezsicsökkentéssel nyerészkednek az energiaszolgáltatók a magyarokon. Európa legmagasabb energiaárait fizetjük, 20-30%-kal többet, mint a szlovákok vagy a csehek, lengyelek. Ezzel megölik a magyar vállalkozások versenyképességét. Ma a cégeink 5%-a exportképes. Ez a legalacsonyabb arány egész Európában, úgy, hogy az infláció nálunk a legmagasabb Európában.
Tarr Zoltán megjegyezte: Nálunk nem háborús infláció van, hanem Orbán infláció. Ez a kormány a gazdaságot tudatosan leépíti és káoszba viszi.
Ugyanakkor elmondta azt is, hogy az európai politika most ébredezik, most kezdenek rájönni, mennyire elszakadtak a valóságtól. Magyar Péter országjárásának köszönhetően vették észre azt, hogy bizony érdemes járni az emberek között, beszélgetni velük, mert csak így kerülnek képbe a valós, mindennapi problémákkal.
Szó volt még a köztársági elnök megbecsültségének erodálásáról, arról, hogy mennyire fontos visszahozni a sport szeretetét az oktatásba és támogatni nemcsak a verseny, de a tömegsportokat is. Beszélgettek az agrárium cserbenhagyásáról, amiről nem lehet eleget beszélni, főleg országjárások alkalmával, ahol rendre meghalljuk a vidék segélykiáltásait.
Többször felmerül az illegális migrációval kapcsolatos kérdés, melyre Magyar Péternek határozott válasza van: A TISZA kormány megalakulása esetén szigorú szabályozások lesznek. A TISZA nem fog kiengedni embercsempészeket a magyar börtönökből. Titkos migránstábort sem fog létesíteni. Gazdasági migránsokat sem fog behozni, mint Orbán Viktor testvére. Az unió előírásainak eleget lehet tenni. Más országban meg tudják ezt megoldani. Természetesen a déli határkerítés marad.
Tarr Zoltán hozzátette: Az Unió soros elnöke jelenleg Dánia. Dánia nagyon szigorú bevándorláspolitikát képvisel. Humánus és transzparens. Így is lehet. Ha van olyan állam, akiktől tanulhatunk és adaptálhatjuk a stratégiáját, akkor meg fogjuk tenni.
A devizahitelesek ügyével kapcsolatosan a TISZA álláspontja az, hogy nem jogi megoldás kell, hanem politikai. Kompromisszumot kell találni. Ehhez pedig új kormány kell. Nem ügyvédek kellenek, akik tíz éve ebből élnek.
Felmerült a települések önazonossága is, amelyet Magyar Péter szerint vissza kell építeni, mert rendszerszinten lett lerombolva. A legjobb eszköz erre az, ha megszüntetik a központosítást. Oda, arra a szintre kell delegálni a problémákat, amelyek a legközelebb vannak az emberekhez.
Tarr Zoltán az önkormányzatisággal kapcsolatban a következőket mondta el: Mi nem gondoskodó államban gondolkodunk, mert nem vagyunk rászorulva a gondoskodásra. Mi szolgáltató államot szeretnénk, ahol az önrendelkezés és az autonómia önkormányzati és ágazati szinten is megvan. Felnőtt, gondolkodó, önmagukért tenni kívánó emberek vannak az országban, és az állam feladata az, hogy ehhez a kereteket és a biztonságot, a jogállamiság kiszámíthatóságát biztosítsa. Ez az, amit vissza kell építenünk.
A TISZA elnöke összefogásra és empátiára buzdította a helyieket. Mint mondta: Meg kell érteni a Fidesz szavazókat. A Fidesz szavazók szinte 100%-a szintén hazaszerető ember, szereti a települését, szereti a családját, szeretne egy jóléti Magyarországot. De aki húsz-harminc éve erre a pártra szavaz, annak nagyon nehéz megtalálni azt a pontot, hogy mi az, amikor eddig és ne tovább. Ez mindenkinek máskor jön el. Legyünk türelmesek egymással. Ezt a választást a Fideszes szavazókkal együtt fogjuk megnyerni.
Egy fiatalember arról érdeklődött, hogy TISZA kormány esetén sűrűbben lesznek-e népszavazások. Magyar Péter válaszában kitért arra, hogy a TISZA már most is ezt a mintát irányozza elő. A közös program írása, a közös jelöltállítás mind-mind azt predesztinálja, hogy együtt, közösen írunk új társadalmi szerződést. Megjegyezte: ez oda-vissza előnyös, hiszen így a kormány is visszahivatkozhat a népre – ti is ott voltatok. Ez nekünk is visszajelzés és megerősítés. Egy kormány éljen az emberek tudásával és ezt javasoljuk az önkormányzatoknak is.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet