Korrekt kérdés – korrekt válasz: így kellene működnie a közéletnek
A TISZA országjárásán rengeteg releváns, az ország sorsát valóban érintő és előrevivő kérdés érkezik. Emellett azonban vannak fideszes képviselők vagy aktivisták, akik megpróbálják provokálni Magyar Pétert – nem párbeszédet keresnek, hanem a propaganda paneleit ismétlik vissza. Gyakran nem hagyják szóhoz jutni, bekiabálnak, megpróbálják megzavarni a rendezvényt. Láttunk ilyet Kecskeméten, Siófokon vagy Balatonalmádiban. Gyulán még szotyis zacskót is hajítottak Magyar Péter felé, Visegrádon pedig egy idős hölgy próbálta kifütyülni – amit végül nyugodt beszélgetés oldott fel.
Révfülöpön azonban más történt. Egy Amerikában élő magyar, fideszes férfi állt mikrofonhoz. Elsőként azt kérdezte, vajon Magyar Péter egyetért-e Antall József gondolatával, miszerint Magyarország miniszterelnöke 15 millió magyarért felel, és ő hogyan értelmezi ezt. Második kérdésében pedig arra volt kíváncsi: mivel a nyugati parti magyarság nagy része – így ő maga is – fideszes, mi lehet az az üzenet, ami miatt érdemes lenne megváltoztatni a nézetüket, és akár a TISZA mellé állni.
Magyar Péter válasza világos volt. Elmondta: igen, ő minden magyarért felelősséget érez – akár Los Angelesben, akár Székelyföldön, akár Battonyán él valaki. A hazaszeretet szerinte nemcsak azt jelenti, hogy mi szeretjük a hazánkat, hanem azt is, hogy a haza sosem fordulhat szembe a polgáraival, nem bélyegezheti őket hazaárulónak csak azért, mert más a véleményük. Kiemelte: a TISZA számára minden magyar fontos, nem csak a saját szavazóik. A TISZA nem gyűlöletet, hanem összefogást kínál, mert – ahogy fogalmazott – a magyar embereknek elegük van a megosztottságból és abból, hogy a hatalom szembefordítja őket egymással.
A TISZA egy olyan Magyarországot akar, ahol a kormány mindenkit képvisel – függetlenül attól, hogy kire szavazott. Ez a különbség a gyűlöletkeltés és a tiszteletteljes vita között. A kormány évek óta a megosztásra épít, a kocsmai stílust tette a politika nyelvévé. A TISZA viszont egy olyan országot szeretne, ahol értelmes kérdésre értelmes válasz érkezik, ahol a párbeszéd tiszteleten alapul.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet