A Fidesz tizenöt éve egy tudatosan felépített hatalmi és gazdasági modell mentén működik.  Ennek lényege a közvagyon magánvagyonná alakítása. A állami földek, épületek, uniós támogatások, nyugdíj-megtakarítások és stratégiai ágazatok kerültek egy szűk, politikailag kivételezett kör kezébe, miközben az elszámoltathatóság intézményei kiüresedtek.

A rendszer egyik jelképe az Orbán család Hatvanpusztai birtoka, a közpénzzel felhizlalt uradalmi luxus. Ugyanezt a logikát tükrözi a Magyar Nemzeti Bank körül kiépített alapítványi struktúra is, Matolcsy György vezetése alatt mintegy hatszázmilliárd forint közpénz mozgott ellenőrizetlen módon. Ez  egy olyan működés része, amelyben a politikai hatalom saját köreit erősítette, miközben az egészségügy és az oktatás krónikus forráshiánnyal küzdött.

A vagyon elrejtésének egyik legfontosabb eszközévé váltak a magántőkealapok is. Ezekbe jelentős állami források áramlanak, miközben a tényleges tulajdonosok kiléte titokban maradhat. Az átláthatóság minimális, az ellenőrzés formális - a közvagyon így eltűnik a nyilvánosság elől.

A miniszterelnök családjához köthető vagyonosodás mintapéldája az Elios-ügy, amelyben Tiborcz István cégei szabálytalan közbeszerzések révén jutottak forrásokhoz. Az ügynek nem lett következménye, a folyamat pedig folytatódott: a kormány több mint hatszáz milliárd forintért vásárolt tőle túlárazott irodaházakat, miközben Tiborcz harminckilenc évesen már mintegy 188 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik a semmiből.

A rendszer másik fő nyertese Mészáros Lőrinc, aki 2025-re 1749 milliárd forintos vagyonával Magyarország leggazdagabb embere lett. Építőipari, energetikai és turisztikai érdekeltségei döntően állami megrendelésekre és uniós pénzekre épültek, a túlárazott közbeszerzések pedig üzleti modellé váltak.

Az egyetemi modellváltásnak is súlyos következménye a közvagyon kiszervezése. Az alapítványi működés pénzügyileg kudarc, ugyanis nem jut több forrás az egyetemeknek, viszont átláthatatlanná vált a rájuk bízott vagyon kezelése. Az összeférhetetlenségi szabályok elégtelenek, a döntések politikailag vezéreltek. Ennek következményeként a magyar diákok többségét képző intézmények kiestek az Erasmus programból és az uniós fejlesztési forrásokból is.

A magánnyugdíj-megtakarítások eltüntetése, a Quaestor-ügy, a letelepedési kötvények haszna, a trafikmutyi, a termőföldek és kastélyok magánkézbe játszása, valamint a Balaton-part lezárása mind ugyanabba az irányba mutatnak. A lombkoronasétányok pedig az uniós pénzekkel való visszaélés szimbólumai lettek.

A válsághelyzet sem hozott változást: a lélegeztetőgép-biznisz még rendkívüli körülmények között is a magánérdekek érvényesülését mutatta. Emellett a kaszinókoncessziók, a székházeladások körüli korrupciós vádak ugyanannak a rendszerszintű működésnek a részei. Lázár János kastélyai és földjei sem kivételek, hanem ennek a modellnek a következményei.

A TISZA célja ennek a rendszernek a felszámolása elszámoltatással, vagyonvisszaszerzéssel és valódi rendszerváltással. A közös vagyon nem egy szűk kör tulajdona, hanem a társadalomé.