Szőlő utca: tudtak róla - mégsem léptek

2026. január 14., szerda

Szőlő utca: tudtak róla - mégsem léptek

2026. január 14., szerda

A Szőlő utcai ügy nemcsak súlyos bűncselekményekről szól, hanem egy kormányzati szintig érő mulasztásról is. Miközben ma már egyre több részlet lát napvilágot, világossá vált, hogy nemcsak a hatóságok, hanem a kormányzat is tudhatott a visszaélésekről - mégsem történt semmi.


Az emberkereskedelem és kényszermunka, valamint más bűncselekmények miatt Juhász Péter Pál és társai ellen folyó büntetőeljárásban a hatóságok eddig 15 kiskorú sértettet azonosítottak. A gyanú szerint a bűncselekmények között szexuális visszaélés, erőszak, kiskorú veszélyeztetése és bántalmazás is szerepel.


Ez a tény különösen felháborító annak fényében, hogy Tuzson Bence tavaly ősszel egy gyors, saját jelentésre hivatkozva határozottan azt állította, hogy az ügyben nincs kiskorú sértett. Ma már egyértelmű, hogy ez az állítás nem felelt meg a valóságnak.


A HVG oknyomozó anyaga azonban ennél is súlyosabb képet mutat be. Eszerint kormányzati szinten már 12 évvel Juhász Péter Pál letartóztatása előtt is rendelkezésre álltak olyan jelzések, amelyek szerint a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója több kiskorúval aggályos, szakmailag és etikailag elfogadhatatlan kapcsolatot tartott fenn.


Ezek a jelzések az akkori döntéshozókhoz és vezetőkhöz is eljutottak: Balog Zoltán akkori EMMI-miniszterhez, Soltész Miklós akkori szociális és családügyért felelős államtitkárhoz, valamint Fülöp Attila akkori helyettes államtitkárhoz. A jelzések ellenére mégsem történt érdemi intézkedés.


A dokumentumok szerint 2013-ban a gyermekvédelem három legmagasabb beosztású vezetője írásban tájékoztatta a minisztériumot. A jelentésben név szerint megjelöltek három kiskorú lányt, akiknek az életében Juhász Péter Pál „gondoskodást meghaladó jelenléttel” volt jelen. A levél rögzítette, hogy az intézetvezető a szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen módon járt el, a törvényes képviselők és gondozók megkeresése nélkül avatkozott be a gyermekek életébe, megszegve a gyermekvédelmi törvényben előírt együttműködési kötelezettséget, és gyakran szembefordítva a gyerekeket az értük felelősökkel.


Mindezek ellenére Juhász Péter Pál a helyén maradt. Most, tizenkét évvel később ott tartunk, hogy 15 kiskorú sértettről tud az ügyészség – egy olyan ügyben, amelyről korábban azt állították, hogy kiskorú érintettség nem merült fel.


A TISZA szerint a legkiszolgáltatottabbak védelme, a gyermekek biztonsága egy normális társadalomban alapvető és elsőrendű feladat. Kormányra kerülve a TISZA teljes feltárást, átláthatóságot és valódi következményeket fog képviselni - mert a gyerekek biztonsága nem lehet alku tárgya.

Fotó: Alföldi Dániel István / Telex

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2026. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2026. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2026. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.