Lázár János őszödi beszéde a Tranziton

2025. szeptember 2., kedd

Lázár János őszödi beszéde a Tranziton

2025. szeptember 2., kedd

Akkor Gyurcsány Ferenc így fogalmazott: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Most pedig Lázár János mondta ki saját maga:



„Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit. Ez is egy képesség, és a Lázár Infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességüket még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam.”



Ez nem egy manipulált felvétel. A való életben hangoztak el ezek a szavak a kormány egyik vezető politikusától. Magyar Péter ezt a kijelentést kisvideóban is bemutatta közösségi oldalán, és országjárásán is beszélt róla.



A TISZA elnöke szerint Lázár János „megtartotta a saját őszödi beszédét”. Sőt, Lázár még túl is lépett a lelkiismereti kérdéseken. Hiszen ő nem döglik bele, éppen ellenkezőleg. Belemosolyog az arcunkba, és úgy kérkedik azzal, hogy a Fideszben ő fejlesztette tökélyre a hazudozást. Úgy beszél róla, mintha ez érdem lenne, nem pedig szégyen.



De nemcsak Lázár János szavai mutatják meg, mennyire cinikus a jelenlegi hatalom. Orbán Viktor luxusnyaralása, a családjára íratott hatvanpusztai birtoka, az oligarchák gazdagodása, a MÁV összeomlása, az egészségügy és az oktatás leépülése mind részei ugyanannak a történetnek: a kormány sokkal inkább saját vagyonának gyarapításával, mintsem az ország építésével foglalkozik.



Magyar Péter így fogalmazott: „Nem csak a lopás, nem csak a korrupció, nem csak az infláció miatt bukik meg a Fidesz. Hanem a pofátlanság, az arrogancia és a gátlástalanság miatt is. A Fidesz szavazói sem erre szavaztak.”



Gyurcsány őszödi beszéde után összeomlott az MSZP és az országban is súlyos bizalmi válság alakult ki. Lázár János a Fidesz egyik első embere most ugyanezt mondta ki – mosolyogva, nyilvánosan, mintegy elismerésre várva.



Közeledik a választás. A kérdés már csak az: vajon a magyar emberek hisznek végre a saját fülüknek?

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.