Éles hangvételű napirend előtti felszólalásban bírálta a kormánypártot és annak képviselőit Porcher Áron, a TISZA képviselője a tegnapi Fővárosi Közgyűlés ülésén.
Porcher Áron felhívta a figyelmet arra, hogy Radics Béla, fideszes képviselő alapítványa 43 millió forint közpénzben részesült, ám semmilyen nyilvános elszámolás nem található arról, mire költötték az összeget. Mint elmondta: az alapítványnak nincs honlapja, közösségi oldala, és semmilyen dokumentált nyoma azoknak az eseményeknek, amelyeket elvileg megszerveztek.
A TISZA képviselője szerint nem elszigetelt esetről van szó, hanem a Fidesz működésének tünetéről.
„Annak a pénznek is nyoma veszett, mint a magyaroknak a Fideszbe vetett bizalma” – fogalmazott.
Hozzátette: a 43 millió forint egy átlagos magyar ember számára akár nyolc évnyi nettó bér, vagy egy lakás ára, amit szerinte Radics Béla pusztán párthovatartozása alapján kapott meg.
Porcher Áron felszólításában nyíltan megkérdőjelezte a képviselő erkölcsi alkalmasságát, és lemondásra szólította fel. „Hogyan tud ezek után az adófizetők szemébe nézni?” – tette fel a kérdést.
A felszólalás második részében a képviselő Lázár János Balatonalmádiban tett, a cigányságot sértő kijelentéseit is élesen bírálta. Porcher Áron elfogadhatatlannak nevezte a megszólalást, hangsúlyozva: aki így tekint honfitársaira, annak nincs helye a magyar közéletben. Véleménye szerint az ügyre nem egy elnagyolt bocsánatkérés vagy kommunikációs magyarázkodás a megfelelő válasz, hanem a haladéktalan lemondás.
Zárásként a TISZA képviselője világossá tette: amennyiben a kormánypárti politikusok nem vállalják a felelősséget, a választók fognak dönteni helyettük. Szavai szerint roma és nem roma magyarok közösen fognak véget vetni annak a politikai rendszernek, amelyben a közpénzek eltűnhetnek, a megosztó beszéd pedig következmények nélkül maradhat.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet
