Magyar Péter bevállalta: vonattal ment a Velencei-tóhoz
A TISZA országjárásának újabb állomása természetesen nem csak a tó körbetekeréséről szólt – sokkal inkább arról, hogy mi történik akkor, ha egy politikus nem elbújik az emberek elől, hanem köztük mozog, velük beszél, és értük szólal meg.
„A működő Magyarország ott kezdődik, hogy hazahozzuk az uniós pénzeket és felszámoljuk a rendszerszintű korrupciót” – mondta Magyar Péter Velencén, a tóparti fórumon, majd bejelentette: a TISZA-kormány már az első héten csatlakozna az Európai Ügyészséghez, létrehozná a Nemzeti Vagyonvédelmi Hivatalt, és visszavenné azokat a közvagyontárgyakat, amelyeket a jelenlegi hatalom baráti kezekbe játszott át. Konkrét példákat is említett: visszakerülnének az államhoz a magántőkealapokba menekített műemlékek, kastélyok, közvagyontárgyak.
Velencén is szóba került az a jelenség, amely az egész országot behálózza: a megfélemlítés. A TISZA rendezvényeinek helyet adó vendéglátósokra hatóságok szállnak rá, gazdák földjei gyulladnak ki „véletlenül”, vasutasokat figyelmeztetnek, hogy ne posztoljanak közös képet Magyar Péterrel. Polgármestereket hívnak meghallgatásra, csak mert kérdezni mertek.
„Ezek elfogadhatatlan esetek, de már látszik a fény az alagút végén – mondta – és ez nem kampányretorika, ez helyzetértékelés.”
A Velencén kérdező fiatalok fő témája az oktatás volt. Magyar Péter szerint a digitális átalakulás az új ipari forradalom, amelyben Magyarországnak nem kimaradnia, hanem nyernie kell – méghozzá a fiatalok aktív részvételével.
Az euró kapcsán sem ködösített: kell céldátum, kell társadalmi és szakmai egyetértés – és alapos felkészültség is.
A nyugdíjasok számára pedig konkrét csomagot ígért. A legalacsonyabb nyugdíjúak évente 200 ezer forintos SZÉP-kártyás támogatást kapnának, amit gyógyszerekre, élelmiszerre és egészségmegőrzésre fordíthatnának. A gyógyszerek áfáját nullára csökkentenék, az egészséges élelmiszerekét pedig 5%-ra. Emellett nyugdíjas szolgáltatóközpontok jönnének létre, ahol helyi mesteremberek féláron segítenének kisebb javításokban – legyen szó mosógépről vagy villanyszerelésről. Magyar Péter hangsúlyozta: a férfiaknak is járna a 40 év utáni nyugdíj.
Egy tó partján beszélni a környezetvédelemről egyébként is hiteles, de a Velencei-tó partján, súlyos helyi problémákkal terhelt területen különösen az volt. A TISZA megerősítette, hogy a tervei között szerepel a környezetvédelmi minisztérium visszaállítása, a hatóságok megerősítése és uniós pénzek célzott bevonása.
És egy zárómondat, ami egyszerre emel és kötelez: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet