Magyar Péter elmondta: a TISZA belső felmérései – összhangban a korábbi, nyilvános kutatásokkal – jelentős előnyt mutatnak a párt javára. Úgy fogalmazott; mindezt megerősítette a március 15-i, nagy tömegeket megmozgató Nemzeti Menet is, amely világosan jelezte, melyik párt mögött van társadalmi támogatottság, melyik párté a többség. A Nemzeti Meneten nagyjából háromszor annyian vettek részt, mint a kormánypárti meneten.
Magyar Péter a március 15-i események kapcsán egy konkrét esetre is kitért. Rövid időre ukrán zászló jelent meg a Nemzeti Meneten, amelyről készült néhány kép, majd a zászlót kifeszítők és a fotósok is eltűntek. A képet aztán futótűzként kezdte el terjeszteni a kormányzati média, miniszteri szintig kommunikáltak erről a hazugságról. Ez egy egyértelmű provokáció volt, az akció mögött kormánypárti kötődésű szereplők állnak. Az érintett fiatalok az esemény előtt a Fidelitas egyik vezetőjével készítettek közös képet és kormánypárti üzenetet tettek közzé.
Élesen bírálta a kormányoldalt és szerinte a Fidesz a vereségre készül. Ezt egyrészt a kormányzati kommunikációból, másrészt az állami vagyon kezelésével kapcsolatos lépésekből vezette le. Példaként említette, hogy állítása szerint a Belügyminisztérium korábbi eladása után most a Pénzügyminisztérium épületének értékesítése van napirenden. A TISZA álláspontja szerint egy esetleges kormányváltás után az ilyen ügyleteket semmissé nyilvánítanák, és az érintettek felelősségre vonását is kezdeményeznék.
A kampánydinamika kapcsán úgy fogalmazott: a TISZA rendezvényei egyre több embert mozgatnak meg országszerte, és szerinte ez a lendület az ellenfelek stratégiájára is hatással van. Úgy látja, a politikai verseny erősödésével párhuzamosan egyre több szereplő próbálja tematizálni a közbeszédet.
Kitért Toroczkai Lászlóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökére is, akiről elmondta, hogy a kormánypárti kommunikáció részeként próbálja gyengíteni a TISZA támogatottságát. A vele szemben megfogalmazott állításokat részletesen cáfolta: nem járt a hivatkozott helyszíneken, vele szemben nem folyt rendőrségi eljárás, ingatlanügyei pedig minden esetben piaci alapon és jogszerűen zajlottak.
Magyar Péter hangsúlyozta: a TISZA célja továbbra is a rendszerváltás, amelyhez szerinte fegyelmezett, békés és aktív részvételre van szükség. Arra kérte támogatóit, hogy a kampány hajrájában fokozzák jelenlétüket az online térben és a köztereken egyaránt.
Kiemelte, hogy a következő hetekben az országjárás folytatódik, és több településen személyesen is találkozik az érdeklődőkkel.
A választásokig hátralévő időszak kulcsfontosságú lesz, és a részvétel, valamint a közösségi aktivitás döntő szerepet játszhat a végeredmény alakulásában.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet