Mindenki hallotta már azt az ikonikus, keserédes szlogent, hogy: Sorsod Borsod.

Bódis Kriszta ezt a szlogent teljesen magáénak tudhatja, hiszen több évtizedes, szívvel-lélekkel történő munkája alatt beleivódott a Borsodi régió küzdelmes léte.

Magyarországon Borsod mindig is a perifériára szorult, minden kormányzatnak a mostohagyermeke volt. Ezért is itt a legszegényebbek és a legboldogtalanabbak az emberek.

Pedig ennek nem kellene így lennie. Nem kellene generációsan továbbadni a tehetetlenséget, a szegénységet, a hiábavaló küzdelmet és legfőképpen az abba való beletörődést, hogy úgysem sikerülhet, jó lesz ez így is.

Kriszta a Van Helyed Alapítvánnyal bebizonyította, hogy igenis, bárhonnan jön a gyermek, ki lehet benne bontakoztatni a tehetséget. Sok türelem, odafigyelés, szeretet kell hozzá, persze. De ez busásan megtérül, mert a gyermek egy egészséges környezetben nő fel, egészséges öntudatot sajátít el, és értékes tagja lesz a társadalomnak, olyan szakmával a kezében, amelyben tehetséges és amit örömmel végez.

Bódis Kriszta forgatni érkezett Borsodba, majdnem 40 évvel ezelőtt, a Magyar Televíziónak dolgozott ekkor. És akkor Ózd, a Lyukó és más a hátrányos térségeket látva egyszer csak letette a kamerát és elkezdett a roma gyermekekkel filmezni, rajzolni, festeni. És a gyerekeknek végre nem azzal kellett foglalkozni, hogy az utcai csapról vizet hordjanak, hanem végre valóban gyermeknek érezhették magukat. Ebbe az ismeretlen, szeretetteljes környezetbe a családok is köréjük gyűltek. „Az anyukák is leültek a kis óvodás asztalhoz rajzolni, mert nekik se volt gyerekkoruk.” Kriszta ekkor döntött úgy, hogy ezzel fog foglalkozni. Mert megtapasztalta, hogy mindenki vágyik tanulni, és mindenki elérhet a legmagasabb szintekre is, hogyha lehetőséget adunk neki.

A Van Helyedben már a terhesség alatt is segítik a leendő édesanyákat, például az egészséges étkezés elsajátításával. Fontos, hogy a családokat is bevonják ebbe a folyamatba, hiszen az oktatás akkor működik, ha a szülő, a gyerek és a tanár együtt dolgozik. Együtt kell egyengetni a gyermek útját, és megfigyelni, miben tehetséges. Mert mindenki tehetséges valamiben, és az oktatásnak, az iskolának már egészen alapfokon lehetőséget kell adni, hogy ez kibontakozhasson.

Bódis Kriszta Sajószentpéteren megint megérezhette azt a semmihez sem hasonlítható „Sorsod Borsod” érzést. „Amikor néztem az arcotokat a Bányászhimnusz alatt, akkor nem csak a himnusz szépsége hatott meg, hanem azok a történetek, amit az arcotok mesélt. Magyarország történelme van az arcotokon. És az a helyzet, hogy ez egy szomorú történet. Itt vannak roma honfitársaink. Itt vannak, akik már ki tudtak emelkedni, vagy nem, és még most is küzdenek. Itt vannak az idősek, nyugdíjasok, akik megrokkantak a munkába. Itt vannak az asszonyok, akik végig dolgozták az életüket, meg még otthon is helyt álltak. Itt vannak a fiatalok, a gyerekek, akik még nem menekültek el. És az arcotokon ott van Magyarország drámája.”

A TISZA szociálpolitikai szakértője vallja: ha az életre oktatjuk a gyermekeinket, akkor helyt is fognak tudni állni a világban. Nem évszámokat kell tudni ma a gyerekeknek, hanem konyhakertet csinálni. Megtanulni az önfenntartó gondoskodást, az egészséges étkezést, a vegyszermentes kertészetet. Tanulniuk kell a mesterséges intelligenciáról is, hogy ne tűnjön olyan félelmetesnek. Nyelveket kell tanulniuk. Nem azért, hogy külföldre menjenek, hanem, hogy tudjanak kapcsolatokat teremteni.

Befejezésül egy emlékeztető: Szeptember 1-én azt üzente Orbán Viktor a fiataloknak Facebook oldalán: „Véget ért a tanév első napja. Kitartás, már csak 291 nap a nyári szünetig.”

A gyerekekben nem a kényszerűség érzését, az oktatás elszenvedését kell érzékeltetni. Hanem, hogy tanulni márpedig jó dolog! És figyelemmel, szeretettel és szakértelemmel megtámogatva minden gyermek csillogó szemekkel fog iskolába járni! A gyerekeknek nem kitartás kell, hanem életre szóló, tanító élmények.