Medián: magabiztos TISZA vezetés

2025. szeptember 10., szerda

Medián: magabiztos TISZA vezetés

2025. szeptember 10., szerda

A közvéleménykutató cég mérései szerint a biztosan választani tudók között TISZA-Fidesz 51-38%.


Ebből világosan látszik az, hogy országosan a TISZA szimpatizánsai és támogatói azok, akik konzekvensen kitartanak pártpreferenciájuk mellett. Ez az erős kötődés kezdetektől jellemző a TISZA közösségére.


Októberben lesz egy éve, hogy ez a szám egálba került, azóta folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Tehát kimondhatjuk, hogy ez egy töretlen, biztos fölény, a változásra való igény már nemcsak érezhető, hanem módszertanilag is kimutatható.


Pedig a kormány már mindent bevet, a Rogáni propagandagépezet maximumon dübörög. Közpénz milliókat költenek el hazug, lejárató kampányokra, a hatás azonban elmarad.


Az emberek már hisznek a saját szemüknek.


Elhiszik, hogy a luxus, a korrupció és az elhibázott döntések kormánya nem a hazát, hanem saját érdekcsoportját szolgálja. Ebből pedig elég volt 15 év. A rendszerváltásnak és a felelősségre vonásnak meg kell történnie. Erre társadalmi igény mutatkozik, ezt látjuk a pártpreferencia adatokban is.


A választani tudók több, mint fele végre működő országban szeretne élni.


Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.