Meghirdettük a magyar New Deal programot

2025. július 15., kedd

Meghirdettük a magyar New Deal programot

2025. július 15., kedd

A TISZA elnöke a nagykanizsai kongresszuson hirdette meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását. Most bővebben is kifejtette a célt és a működési stratégiát. A nemzeti vagyonba rengeteg olyan dolog tartozik, amit az elmúlt 15 évben módszeresen megkárosítottak. Az egyik legfontosabb terület a koncessziós szerződések köre. Ide tartozik a dohány, a bányakoncesszió, telekommunikációs koncessziók, de beleesik például a Nemzeti Bankból ellopott 650 milliárd forint is. Ez egy szuperhatóság lenne, legfőképpen információkérési jogkörrel, melyeket az ügyészség, az állami hatóságok, állami szervek felé intézhet. A hatékony működéshez arra is szükség lesz, hogy az igazságszolgáltatás függetlenedjen a mindenkori hatalomtól és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az országunk – szinte utolsóként – csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez. Elképzelhető az is, hogy idézéssel tanúkat hallgathatnak meg. Például kormánytisztviselőket, köztisztviselőket, akár egy Mészáros cégnek a könyvelőjét. Annak, aki törvényesen és jogszerűen járt el, nincs félnivalója. Át fogják vizsgálni a kétes ingatlanügyleteket, az ingatlan cseréket, az ingyenes ingatlanhoz jutásokat. Rengeteg alapítványban és egyéb szervezetben kijátszottak, ingyenesen átadtak mindenféle ingatlanokat. Bár az inflációnak köszönhetően az ingatlanok értéke nőtt, az állami ingatlanok jelenleg siralmas állapotban vannak. A TISZA kormány olyan ingatlankezelő céget kíván létrehozni, amely hasznosítani fogja ezeket a lepusztult állami ingatlanokat.



De ez csak egy szelete annak a részletes programtervnek, amit Magyar Péter szombaton a nyilvánosság elé vezetett.



A műsorban nyomatékosította; A kormány dilettáns, elhibázott gazdaságpolitikájára válaszul hirdette meg a TISZA a négy fő területből álló, Út a működő Magyarországhoz programot. Ez a magyar New Deal, aminek a legfontosabb eleme az a lakhatási működés, amit szociális és egy piaci alapú bérlakásépítési programon keresztül valósítanának meg. Szomorú tény, hogy 15 éve egy bérlakás sem épült Magyarországon. Bécsben például az embereknek több mint a fele bérlakásban lakik, és ez nem azért van, mert ott szegények az emberek, vagy rosszul élnek, hanem mert így logikus. A második pont egy átfogó energetikai program, amit akkor fog tudni elkezdeni a magyar kormány, ha ismét itt lesznek az uniós források. Legalább 1000 milliárd forint van az újjáépítési alapban, ami jelenleg az Orbáni korrupció miatt van befagyasztva. Ugyanez a helyzet a vasúttal. Ott is áll 1000 milliárd forint uniós forrás. Ezeket a pénzeket a TISZA haza fogja hozni.



A negyedik pont az oktatás megreformálása. És persze nem szabad elfeledkezni az egészségügyi reformról, és az otthonfelújítási programról.



Magyar Péter itt tért ki arra is, hogy a TISZA államosítja a végrehajtást és felszámolja a végrehajtó maffiát. Felfüggesztik a kilakoltatásokat, és komplex csomagot indítanak el a devizahitelesek megsegítésére.



Szó volt még arról is, hogy a Fidesz kormány készül a bukásra, ezt már a különböző kormányzati intézkedésekből is megfigyelhetjük. Most fogadtak el egy olyan jogszabályt, hogy az államnak elővásárlási joga van minden cégeladásnál. Mit jelent ez NER nyelven? Azt, hogy a veszteséges cégekből is nyereséggel fognak kijönni. Mert hiába veszteséges egy NER oligarcha cége, mostantól jöhet egy kamu befektető vásárlási szándékkal, és ekkor belép a magyar állam és a magyar emberek pénzéből megveszi azt a veszteséges céget. Ennek iskolapéldája volt a Mátrai Erőmű, amit szintén rengeteg magyar adóforintért vettünk meg Mészáros Lőrincnek.



Magyar Péter elmondta azt is, hogy újra országjárásra indul, 80 nap alatt fogja bejárni Magyarországot. A programsorozat július 15-én indul, Tokaj lesz az első állomás.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.