Megint hazudik a Honvédelmi Minisztérium

2025. július 1., kedd

Megint hazudik a Honvédelmi Minisztérium

2025. július 1., kedd

A TISZA honvédelmi szakértője Facebook-posztjában világított rá, hogy megint a alternatív valóságban léteznek Orbánék, ráadásul egyszerre többen is képesek. Pedig igazság csak egy van, arra pedig a magyar emberek egyre inkább kíváncsiak lennének!



Ez áll a közleményben:



"Ez a kormány megint bizonyította, hogy a hazugság és háború kormánya!



Nem félnek, hanem rettegnek! Rettegnek, hiszen megint fény derült a hazugságaikra, amelyek veszélyeztetik Hazánk és a magyar emberek biztonságát! Egyszerű figyelemelterelés. Mindez álságos támadás, de a magyar embereket már nem lehet becsapni.



Nézzük az aktuális hazugságcunamit:



A mostani hírek szerint gyakorlatilag az történt, hogy a Honvédelmi Minisztérium először egy levélben – Hadházy Ákos független képviselőnek – azt válaszolta június 19-én: “nem adtak át BTR típusú páncélozott harcjárműveket Szerbiának.”



Ezzel szemben ugyanezen a héten a minisztérium a HVG megkeresésére már az ellenkezőjét közölte: “teljesen egyértelműen eladtak feleslegessé vált BTR-80A járműveket, melyeket Magyarország az elmúlt évtizedes haderő-modernizáció során már nem használt – az eladás szabályos keretek között történt.”



A sajtóban két ellentmondó verzió látott napvilágot:



• A Magyar Honvédség korábbi, tisztázatlan eladási adatai alapján 26 darab vételéről írt a Magyar Nemzet még 2024-ben.



• Ugyanakkor a szerb állítások, például Vucic elnök nyilatkozataiban, 66 darab BTR „beszerzéséről” esett szó – ráadásul nemcsak eladás, de ajándékozás is felmerült.



Azt tudni érdemes még, hogy ezek az eszközök eredetileg az 1996–1999 között az Oroszországgal folytatott államadósság-kiegyenlítés keretében érkeztek Magyarországra. Mindez azt jelenti, hogy eredetileg orosz engedély nélkül nem lehet semmilyen formában továbbadni.



A szerb-magyar BTR-ügy keretében felmerült az az állítás, hogy Szerbia 7,62 mmes lőszert szállítana Magyarországnak – tehát nemcsak járművek cserélnek gazdát az irányváltásban, hanem lőszer is.



Nos elvtársak. Akkor most mi az igazság? Ideje egy egyeztetett közleménnyel előállni. És ha már netalán veszik a bátorságot, és valóban készek tájékoztatni a magyar társadalmat, a további kérdésekre is várjuk a válaszokat:



1. Milyen jogcímen kerültek magyar BTR-ek Szerbiába? "Ajándékozás", "értékesítés", "csere"? Melyik magyar jogszabály alapján történt?



2. Készült-e erről kormányhatározat vagy minisztériumi döntés? Ha igen, kérném ezek nyilvános publikálását. Ha nem, milyen jogalapon történt a haditechnikai eszközök átadása?



3. Önök szerint milyen katonai-stratégiai logika alapján ad át a NATO-tag Magyarország harcjárműveket egy oroszbarát, nem NATO-tag államnak, miközben Ukrajna támogatását a kormány elutasítja? Ez összefüggésben van azzal, hogy Önök szerint a következő balkáni konfliktusból Magyarország nem maradhat ki?



4. Milyen NATO- vagy EU-partnerrel konzultáltak erről az átadásról? Volt-e előzetes egyeztetés? Mi volt a partnerek reakciója?



5. Igaz-e, hogy a Magyar Honvédség a jövőben szerb lőszertől válik függővé?Milyen szerződés van a 7,62 mm-es lőszerbeszerzésről? Miért nem NATO forrásból vásárolunk?



6. Milyen értéken számolták el a kivont BTR-eket? Ha elajándékozták, milyen értékvesztéssel szerepel ez az államháztartásban?



7. Igaz-e, hogy az átadás előtt ezek az eszközök felújításon estek át? Ha igen, mennyibe került ez a magyar adófizetőknek?



8. Mi a garancia, hogy ezek az eszközök nem jelennek meg az orosz-ukrán háborúban?



Persze nem leszek meglepve, ha nem kapunk választ. A kormány csak papol a szuverenitás védelméről és a békéről, miközben a saját zsebének megtömése mellett egyre nyilvánvalóbb az orosz érdekek kiszolgálása. Náluk ezt jelenti a win-win egyezség, tehát az a jó szerződés ami jó a magyar csinovnyikoknak és az oroszoknak.



És akkor még nem beszéltünk arról, hogy szinte minden tartós behíváson lévő tartalékost passziváltak. Ennyire nincs pénz? Vagy tovább akarják gyengíteni a Magyar Honvédséget azzal, hogy nem lesz aki elvégezze a munkát? Netalán a beígért fegyverpénzt akarják a lehető legkevesebb embernek utalni?



Szánalmas, szakmaiatlan, az igazi NATO szövetségeseink bizalmát tovább rontó lépések, ami veszélyezteti Hazánk nemzetbiztonságát.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.