A Deák térről induló tömeg az Andrássy úton át vonult a Hősök terére – nem csupán a múlt hősei, hanem a jövő Magyarországa iránti hit jegyében. A TISZA célja az volt, hogy az ünnep visszanyerje eredeti jelentését: ne a megosztás, hanem az összetartozás napja legyen. Hogy az emberek újra érezzék: az ’56-osok szabadságvágya ma is bennünk él, és mindannyiunk felelőssége továbbvinni azt.

A Deák térről induló menet hosszan, hömpölygött az Andrássy úton. A tömegben minden korosztály képviseltette magát, vidékről és Budapestről egyaránt, TISZA szigetek, baráti társaságok, párok, családok. A menet útvonala maga is élő emlékmű volt Budapest szívében. Az út mentén egyedi stációk teremtettek történelmi hangulatot. Ifjabb Balázs Elemér zongoraművész három órán keresztül játszott korabeli hangulatot idéző dallamokat. Sodró Eliza színművésznő egy villanyoszlopról szavalt és lengette a lyukas zászlót. Korabeli jelenetek is megelevenedtek az utcán: füstölgő autók, robbanás, égő fáklyák, menekülő emberek, “ruszkik haza” kiáltások mellett. A Terror Házánál pedig virágok borították a járdát, a hősök fényképei előtt.

A Hősök terén puritán színpad várta a résztvevőket – mindössze egy 9 négyzetméternyi emelvény. Itt nem díszletek,  látványos installációk, hanem gondolatok, szavak, érzelmek uralták a teret. Beszédében Magyar Péter felidézte 1956 hőseinek bátorságát, és emlékeztetett: akkor is a szabadságért, az igazságért, a hazáért küzdöttünk. „A szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem. És mi ma már nem félünk.” Beszélt a bátorságról, amely nem a haragból, hanem a hitből fakad. A közösségről, amelynek nem kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy felemelje a fejét. És a jövőről, amelyet nem mások, hanem mi magunk fogunk felépíteni. A beszéd közben Magyar Péter 56 másodperces néma csendre kérte a résztvevőket, így tisztelegve a forradalom hősei előtt. Ekkor a kis színpadot körülölelő fáklyák lobogó fénye és az eső halk kopogása töltötte be a teret, miközben a százezres tömeg némán állt az esőben. A csendet követően megszólaltak a harangok – minden szónál erősebb üzenetként.


A program részeként Rost Andrea operaénekesnő a résztvevőkkel adta elő Nabucco rabszolgakórusát, amely az ’56-os szabadságharc egyik szimbolikus dala lett. A műsorban színpadra lépett és elmondta gondolatait az a fiatal fiú is, aki a 80 napos országjáráson politikáról kérdezte Magyar Pétert.

A TISZA közössége – több mint ezer önkéntes, szervező, művész, technikus és segítő – hetek munkájával készítette elő a helyszínt, a műsort, a megemlékezést. A Nemzeti Menet üzenete, hogy immár egyértelműen „mi vagyunk a többség.”

Október 23-án a múlt hősei és a jelen nemzedéke közösen írtak új fejezetet a magyar szabadság történetében. Ezen a napon nemcsak emlékeztünk – hanem ígéretet is tettünk: hogy a szabadság fáklyája, amely 1956-ban fellobbant, most a mi kezünkben ég tovább.