Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark országosan elismert igazgatója lett a TISZA képviselőjelöltje Nyíregyháza 01-es választókerületben. A bejelentést követően a Fidesz azonnal támadni kezdte, és lemondásra szólította fel pusztán azért, mert szerepet vállalt a közéletben és a TISZA jelöltjévé vált. Egy tisztességes, köztiszteletben álló szakembert próbál megfélemlíteni most a hatalom, aki egész életében a közjóért dolgozott.
Gajdos László neve összeforrt Nyíregyháza fejlődésével: vezetése alatt az állatpark a semmiből vált Európa egyik legelismertebb intézményévé, amelyet háromszor választottak a kontinens legjobbjának, és amely évente több mint hatszázezer látogatót fogad.
Életútja is ezt a hitelességet támasztja alá. Tősgyökeres nyíregyházi, sportolóként válogatott súlyemelő volt, majd Kaposváron szerzett állattenyésztő üzemmérnöki diplomát. Pályája első szakaszában a Magyar Rádió nyíregyházi szerkesztőjeként dolgozott, majd 1996-ban a város egyhangú támogatással bízta rá a sóstói Kultúrpark újjáélesztését. Egy év alatt megnyitotta az új állatkertet, és az azóta eltelt közel három évtizedben a park nemcsak Magyarország egyik legfontosabb turisztikai attrakciója lett, hanem Nyíregyháza gazdasági és kulturális motorja is. Számos díjjal ismerték el a munkáját, Nyíregyháza díszpolgára, országos szakmai szervezetek vezetője, és a magyar turizmus legmeghatározóbb szakemberei között tartják számon.
Éppen ezért váltott ki óriási felháborodást, amikor a Fidesz a jelöltség közzétételét követően már másnap elkezdte támadni őt. Magyar Péter szerint ez a hatalom nyílt üzenete: aki kiáll a változásért, azt megpróbálják ellehetetleníteni, megfélemlíteni, megalázni – még akkor is, ha egy egész ország és a szakma tiszteli és támogatja. A kérdés nem csak Gajdos Lászlóról szól, hanem arról, milyen országot akarunk: olyat, ahol egy köztiszteletben álló vezetőt üldöznek azért, mert a hazájáért szeretne dolgozni, vagy olyat, ahol a tisztesség és a közszolgálat megbecsülést jelent.
A magyar emberek válasza világos, ugyanis fél nap alatt 150 ezren álltak ki Gajdos László mellett, és az aláírások azóta is folyamatosan érkeznek. Ez egyértelmű üzenet arra, hogy nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, és nem engedjük, hogy a hatalom elhallgattassa azokat, akik tisztességgel dolgoztak a közösségért.
Most rajtunk a sor. Álljunk ki mellette, és mutassuk meg, hogy Magyarországon nem lehet célponttá tenni azt, aki a hazájáért és a városáért akar dolgozni. Írjuk alá a petíciót, és üzenjük meg együtt: a tisztességet nem lehet megfélemlíteni.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet
