„Neveletlen gyerek a cukorkaboltban” – ilyen Orbán Európában, Magyar Péter szerint
A királyok városában elhangzott szavai mérföldkőnek számítanak – a hintapolitika lezárásának és egy új korszak kezdetének üzenetét hozták.
„Fehérvár szabad város, Szent István kegyelméből” – ezzel a mondattal nyitotta beszédét Magyar Péter, aki hangsúlyozta: azokban a városokban, ahol a haza sorsa formálódott, minden szónak erősebb súlya van. A történelmi emlékezés nem öncélú: Szent István, IV. Béla és Mátyás király öröksége ma is kötelez. Ők a Nyugat felé mutatták az irányt – és a mai magyar kormánynak sem lenne joga letérni erről az útról. „A Keletre visszavezető út zsákutca. Nekünk az örökségünk és a jövőnk is Európa” – fogalmazott.
Magyar Péter beszédének egyik legerősebb pillanata az orosz–ukrán háború kapcsán hangzott el: békét nem lehet szlogenekkel teremteni, csak felelős, hiteles diplomáciával. Ezért is kezdeményezte újra, hogy a kormányfővel közösen látogassanak el Kárpátaljára, kifejezve a szolidaritást a külhoni magyar közösségekkel, akik háborús körülmények között próbálják megőrizni identitásukat.
A beszéd központi gondolata az volt: Magyarországnak választania kell – nem lehet tovább hintapolitikát folytatni. „Nem sodródunk, nem lavírozunk – helyet foglalunk a nyugati asztalnál.” Orbán Viktor politikája már nemcsak a magyarokat, de a szövetségeseinket is megtéveszti. Mi egy olyan Európát képviselünk, ahol a megbízhatóság, a tisztesség és a konstruktív vita számít – nem a zsarolás, a vétók és a sértődöttség. Magyarország csak akkor lehet erős, ha tisztességes tagja a közösségnek, amelyhez tartozik.
A jövő TISZA-kormányának első hivatalos útjai is világos üzenetet hordoznak majd: az első út Varsóba vezet, a második Bécsbe, a harmadik Brüsszelbe. „És addig nem jön onnan haza, amíg meg nem nyitjuk az utat a zárolt uniós források előtt, és haza nem hozzuk a magyaroknak járó 800 ezer forintot fejenként” – jelentette ki. Lengyelország és Magyarország történelmi barátsága nem válhat áldozatává a Fidesz rossz külpolitikájának. A visegrádi együttműködés is új életre kelhet – ha van benne alázat, szövetségépítés és őszinte párbeszéd.
Magyar Péter világossá tette: a Fidesz külpolitikája „a hintapolitika kudarca”, amely a Kállay-kettős hagyományait idézi. Egyszerre szolgálni két urat – Keletet és Nyugatot – történelmi hiba. „Orbán Európában olyan, mint a neveletlen gyerek a cukorkaboltban: berohan, teletömi a zsebét, és ha valaki rászól, megsértődik, durcásan csapkod és vétózik. De nem Magyarország miatt vétózik, hanem a saját hatalma és vagyona érdekében.” – fogalmazott. Ennek véget kell vetni. A magyar külpolitika nem lehet egy személy magánvállalkozása. A NATO és az EU nemcsak lehetőség, hanem védelem, partnerség és felelősség.
A beszéd egyik legelőremutatóbb része az oktatás reformjáról és a külgazdasági stratégiáról szólt. Magyarország nem lehet többé az olcsó összeszerelés országa. „Regionális mesterséges intelligencia központot hozunk létre, és elindítjuk a Diplomata Akadémiát.” A gazdasági fejlődés feltétele a jól képzett munkaerő, a megbízható üzleti környezet, a nyugati típusú értékláncokba való bekapcsolódás és a jól működő diplomáciai kapcsolatok.
„A Fidesz egyszer már megnyert egy választást a béke hazugságával. Most el fognak veszíteni egyet.” Magyar Péter szerint az emberek átlátnak a propagandán. Látják, hogy miközben a kormány a békéről beszél, fegyvereket vásárol, és háborús előkészületekről szólnak a kiszivárgott hangfelvételek. Látják, hogy miközben az ország szuverenitásáról szónokolnak, egyre szorosabbra fűzik kapcsolataikat Kína, Oroszország és autoriter rezsimek felé.
Büszke magyarként, emelt fővel – ez a cél
A beszéd zárásában Magyar Péter újra és újra visszatért a vezérmotívumhoz: „Eljött az idő, hogy újra büszke magyarként, emelt fővel járjunk itthon és a nagyvilágban.” Ez a TISZA küldetése. Egy olyan országot építeni, amely nem a múltból, hanem a jövőből merít erőt. Ahol a diplomácia nem díszlet, hanem hivatás. Ahol a tudásnak és a tisztességnek becsülete van. Ahol a hatalom szolgál, nem uralkodik.
Ez a beszéd nem csupán politikai program: ez a magyar út Európába – végérvényesen és visszafordíthatatlanul.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet