Párttagkönyv a múltból, győzelem a jövőért
Magyar Péter országjárásának jászberényi állomásán a beszélgetés egy helyi lakos kérdésével humorosan kezdődött: „Péter! Tavaly találkoztunk, én a saját kezedbe adtam a Fidesz tagkönyvemet.” Magyar Péter nevetve reagált: „Köszönöm szépen! Szerencsére nem az egyedüli voltál! Adjam vissza?” A kérdező nevetve válaszolt: “Isten őrizzen meg tőle!”
A könnyed felütés után komoly kérdés érkezett: vajon mennyire veszélyezteti a TISZA győzelmi esélyeit más, kis támogatottságú pártok indulása a választáson? Magyar Péter elmondta, hogy egyértelmű az, hogy a Fidesz minden eszközzel, pénzzel és propagandával igyekszik életben tartani ezeket a pártokat, mert az a céljuk, hogy gyengítsék a valódi kihívót. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem a szavazókat kritizálja, hanem a pártvezetőket, akik „Orbán Viktor hatalomban maradásáért dolgoznak – akár pénzért, akár megszokásból, akár tájékozatlanságból”. Elismerte ugyanakkor azokat a politikai erőket, amelyek készek áldozatot hozni a rendszerváltás érdekében, és „megemelte a kalapját” előttük.
Manapság egyre többször tetten érhető a politikai közéletben, hogy összenő, ami összetartozik. Legutóbb Toroczkai László magánakciója mutatta ékes bizonyítékát annak, milyen az, ha egy magát ellenzékinek mondó párt valójában a hatalmat szolgálja.
A választók döntése lesz a végső mérce 2026-ban: a magyarok jelölik ki, hogy ki képviselje őket, és milyen irányba haladjon az ország. A TISZA nem riválisokat akar kiszorítani, hanem rendszert váltani. “A választójogi és médiatörvény módosítását kezdeményezni fogjuk, hogy virágozhasson száz virág, és a jövőben legyen hely baloldali, zöld, liberális vagy radikális pártoknak. Most azonban az a feladat, hogy 2026-ban az emberek világosan dönthessenek: TISZA vagy Fidesz, Európa vagy a keleti szél, demokrácia vagy propaganda.”
A beszélgetés végén ismét visszatért a humoros hangvétel: a kérdéses „tagkártyát” megőrzik, akár múzeumi emlék is lehet belőle.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet