Sok sikert, szép élményeket kívánunk az új tanévre!

2025. szeptember 1., hétfő

Sok sikert, szép élményeket kívánunk az új tanévre!

2025. szeptember 1., hétfő

Jövőre pedig már új alapokra kerül az oktatás, a TISZA-kormány visszaadja a tanulás méltóságát.



Szeptember elseje mindig különleges nap: gyerekek százezrei indulnak iskolába, és a családok izgulnak velük együtt. A TISZA ezúton kíván minden diáknak és tanárnak sok sikert, szép élményeket, kitartást és örömöt az új tanévben.



Az öröm mellett azonban ma Magyarországon az iskolakezdés sok családnak terhet is jelent. Egyre többen élnek nehezebb körülmények között, akiknek a tanszerek és az iskoláztatás költségei komoly kihívást jelentenek. A Tisza Szigetek közössége ezért is vett részt idén jótékonysági tanszergyűjtéseken, hogy az ország több pontján segítséget nyújtson a rászorulóknak.



A magyar oktatás súlyos válságban van. Ezer sebből vérzik a közoktatás, a KSH szerint 2025 első negyedévében 6.800 pedagógusi álláshely maradt betöltetlen, miközben iskolák tömegei keresnek tanárokat, fejlesztőpedagógusokat, logopédusokat és iskolapszichológusokat eredménytelenül. Az oktatásban alulfizetett, elöregedő pedagógusi életpálya jellemző, miközben a diákok túlterheltek és romlik a teljesítményük. A központosítás megbénítja az iskolák szabadságát, a tanulás élménye eltűnt, a lehetőségek beszűkültek, a társadalmi szakadékok mélyülnek, az Erasmus megszüntetése pedig a fiatalok világra nyitását és nyelvtanulását is elvette.



A TISZA radikális reformokra készül. Helyreállítjuk az iskolák és a tanárok autonómiáját, és önálló oktatási minisztériumot hozunk létre, mert az nem járja, hogy egy nyugdíjas rendőr felel az oktatásért is. Új, korszerű tanári életpályamodellt vezetünk be, visszahozzuk az Erasmus ösztöndíjat, biztosítjuk a tankönyvválasztás szabadságát, modern eszközökkel és korszerű tananyaggal építjük újra az oktatást. A pedagógusokat társadalmi és anyagi megbecsülés illeti meg, a diákokat pedig nem túlterhelni, hanem inspirálni kell. Hiszünk abban, hogy a jövő kulcsa a tudás, és ugyanazok az esélyek járnak egy vidéki kistelepülésről induló és egy városi gyereknek is.



Miközben magyar családok ezreinek nehézséget okoz a tanszerek árának előteremtése, a sajtó arról ír, hogy Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel férjével, Tiborcz Istvánnal és gyermekeikkel New Yorkban kezdi a tanévet. A hírek szerint egy elit iskolában, ahol az éves tandíj mintegy 14,5 millió forint.



A TISZA üzenete világos: egy ország jövője az iskolákban dől el. Ezért dolgozunk nap mint nap azon, hogy egy tudásalapú, igazságos és emberséges társadalmat építsünk. Az új tanév kezdetén minden tanulónak azt kívánjuk, hogy őrizzék meg a tudás iránti vágyát. Mert hiszünk abban, hogy “mindenki jó valamiben".



”A TISZA célja, hogy minden gyermek megtalálja a saját útját, azt a hivatást, amiben otthonra lel és amiben sikeres lehet. A jövő, a tudás és a hazánk sorsa rajtatok múlik. A mi feladatunk az, hogy minden szükséges feltételt biztosítsunk a tanuláshoz és a tanításhoz nektek és a tanáraitoknak, nevelőiteknek a bölcsődétől az egyetemig. Számíthattok ránk!” – mondta Magyar Péter a tanévkezdés kapcsán.



Szép és hasznos tanévet kívánunk mindenkinek.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.