Sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt

2026. február 2., hétfő

Sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt

2026. február 2., hétfő

A megszólalás középpontjában a közös nemzeti értékek, Magyarország jövője és egy működő, emberséges állam víziója állt. Hangsúlyozta: nem megosztani, hanem összekötni kívánja a magyarokat – pártállástól függetlenül.

 

Magyar Péter beszédében egyértelművé tette: hazaszeretetben, a család védelmében és a nemzeti szuverenitás kérdésében nincs és nem is lehet törésvonal magyar és magyar között. Mint fogalmazott, számára ugyanolyan fontos Magyarország függetlensége, a nemzeti trikolór szimbolikája és az, hogy az ország magyar ország maradjon, mint bármely más honfitársa számára.

 

A TISZA elnöke határozottan kijelentette: pártja soha nem vezeti be a sorkatonaságot, és kormányra kerülve Magyarországot a béke szigetévé kívánja tenni. Kiemelte, hogy háromgyermekes apaként pontosan tudja, mit jelent a biztonság kérdése a magyar családok számára.

 

A migrációval kapcsolatban világossá tette: a TISZA megtartja a déli határkerítést, és sem ellenzékben, sem kormányon nem támogatja sem a migráns kvótákat, sem a migrációs paktumot. Mint mondta, a biztonság és a rend nem ideológiai kérdés, hanem alapvető állami kötelesség.

 

Szerinte elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárkinek fáznia kelljen a saját otthonában, vagy hogy emberek megfagyjanak a téli hidegben. A TISZA ezért megtartja a rezsicsökkentést, és azt szociális alapon ki is terjeszti, hogy valóban azok kapjanak segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

 

Ma Magyarország nem működik jól. Soha nem volt ennyire rossz állapotban a vasút és az úthálózat, soha nem hiányzott ennyi orvos és ápoló a kórházakból, és soha nem kellett ennyit várni akár egyszerűbb egészségügyi beavatkozásokra sem. A magyar vidék kiürül, a fiatalok tömegesen kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket, miközben történelmi mélyponton van a születésszám.

 

Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország gazdasági újraindítása elképzelhetetlen az uniós források nélkül. Mint mondta, a jelenlegi kormány képtelen hazahozni azokat a támogatásokat, amelyek minden magyar állampolgárt megilletnének. „Többet érdemlünk annál, mint hogy Európa egyik legszegényebb és legkorruptabb országa maradjunk” – hangsúlyozta.

 

Magyar Péter arról is beszélt, hogy korábban maga is a Fidesz támogatója és szavazója volt. Szerinte nem az emberek változtak meg, hanem az a hatalom, amelynek egykor közösen adtak bizalmat. Úgy véli, eljött az idő, hogy az ország új irányt válasszon.

 

Megerősítette: pártja Magyarország európai jövőjében hisz, és abban, hogy fideszesek, volt fideszesek, tiszások és más ellenzékiek együtt képesek újra működőképessé és élhetővé tenni az országot. Hangsúlyozta: a különbözőségek tisztelete nem gyengeség, hanem erőforrás.

 

Magyar Péter ígéretet tett arra is, hogy a TISZA kormányra kerülve megvédi az anyaországi és a külhoni magyarokat, csökkenti az adókat, növeli a béreket és a nyugdíjakat, és azon dolgozik, hogy lépésről lépésre minden magyar család jobban éljen. Kijelentette: nincsenek „gazdái”, döntéseit kizárólag Magyarország érdeke vezérli, és ha kell, bárkivel szembe megy a hazáért.

 

Zárásként hangsúlyozta: a leendő TISZA-kormány minden magyar állampolgárt képviselni fog, függetlenül attól, kire szavazott korábban. „Sokkal több bennünk a közös, mint ami elválaszt” – fogalmazott, hozzátéve: közös felelősségünk, hogy gyermekeink és unokáink egy békés, emberséges és jól működő Magyarországon élhessenek.

 

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet