Az eddigi legnagyobb – húsz százalékpontos – különbséget mért a Medián a TISZA és a Fidesz között. A legfrissebb felmérés szerint a TISZA 55, míg a Fidesz 35 százalékon áll.
Ez történelmi léptékű előny. Két év közösségi építkezés, országjárás, szakmai munka és önkéntesek ezreinek kitartása áll mögötte. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy Magyarországon többségben vannak azok, akik működő, emberséges, tisztességes országot szeretnének. A most mért eredmény parlamenti mandátumokra vetítve kétharmados TISZA-győzelmet jelent.
A választásig 46 nap van hátra, a TISZA országjárása tovább gyorsul: nap mint nap emberek ezreivel találkozunk szerte az országban. Közeleg a valaha volt legnagyobb magyarországi rendezvény időpontja is. Nemzeti ünnepünkön, március 15-én közösen mutathatjuk meg, hogy a magyar szabadság ügye ma is élő valóság, és hogy többségben vannak azok, akik valódi rendszerváltást akarnak Magyarországon.
A célegyeneshez érve Magyar Péter így üzent a közösségünknek:
„Most következik a maraton végső befutója. A legfontosabb hetek. Jönnek majd a rettegő hatalom részéről a legaljasabb, leghazugabb támadások és lejáratások. A közvélemény-kutatás nem maga a győzelem. A győzelemhez munka kell. Kérlek, segíts te is önkéntesként vagy támogatóként megtolni az utolsó 46 napot! Kapaszkodjunk össze, emeljük fel a fejünket, és tegyünk meg minden pillanatban mindent a rendszerváltásért! Április 12-én pedig összekapaszkodva és hazaszeretettel a szívünkben lépjünk be együtt a győzelem kapuján. Nem önmagunkért. Nem egy pártért. Hanem egy működő, emberséges Magyarországért.”
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet