Orbán Viktor egészségügyi államtitkára Takács Péter egy szerdai podcast adásában olyan kijelentést tett, amely példátlan felháborodást váltott ki az egészségügyben:
„A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”
A Magyar Orvosi Kamara közleményt adott ki, melyben elutasítja a sértő állítást: ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, sérti a háziorvosok méltóságát, és ellentmond az orvosi nyilvántartás adataiból is látható tényeknek. A kamara hangsúlyozta: a háziorvoslás a gyógyítás egyik legnagyobb kihívást jelentő területe, ahol a megelőzéstől a sürgős esetekig széles spektrumú szakmai feladatokat látnak el az orvosok. Kiemelték, hogy a háziorvosok között sokan kiváló diplomával, több szakvizsgával rendelkeznek, miközben munkájukat az állam évtizedes elhanyagolása, bürokratikus terhek és alulfinanszírozottság nehezíti. A MOK bocsánatkérést és érdemi munkát követel az államtitkártól.
Hegedűs Zsolt, a TISZA egészségügyi szakértője is felháborodásának adott hangot: “Ahelyett, hogy támogatta volna a háziorvosokat, általánosságban megbélyegezte és lejáratta őket – ez szakmailag, emberileg, etikailag is elítélendő. Egy ágazatvezető nemhogy nem mondhat, de nem is gondolhat ilyet a kollégáiról. Remélem, az egészségügyért felelős miniszter, Pintér Sándor végre megszólal, világosan állást foglal a háziorvosok méltóságát sértő kijelentéssel szemben, és kiáll az alapellátásban dolgozó kollégák mellett.”
„Orbán Viktor szakvizsga és érdemi gyógyítói tapasztalat nélküli egészségügyi államtitkára ezekkel a szavakkal megalázta a háziorvosainkat. Az orvosi szakma eddig is tudta, hogy Takács alkalmatlan a pozíciójára, de most mindenki számára nyilvánvalóvá vált: emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott. Aki ilyet mond, az szakmailag és etikailag is alkalmatlan egészségügyi vezetőnek. Takács Péternek távoznia kell. Azonnal.” - mondta Magyar Péter.
A háziorvosok a magyar egészségügy gerincét jelentik. Nem megalázásra, hanem megbecsülésre, támogatásra van szükségük. A TISZA célja, hogy olyan egészségügyi rendszert hozzon létre, amely tiszteletet és megbecsülést ad az orvosoknak és minden egészségügyi dolgozónak, miközben a betegek számára biztonságos, emberséges és kiszámítható ellátást biztosít.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet