Tiszta beszéd, nyílt válaszok – Ez történt Hajdúszoboszlón

Tiszta beszéd, nyílt válaszok – Ez történt Hajdúszoboszlón

A TISZA országjáró körútja ezúttal Hajdúszoboszlón állt meg. Magyar Péter és a TISZA csapata személyesen találkozott a helyiekkel, nyilvános fórum keretében beszélgettek, kérdésekre válaszoltak, és közösen gondolkodtak arról, hogyan lehet újra működővé tenni Magyarországot.



Hajdúszoboszló – fürdőváros nagy kérdésekkel



A fórum egyik fő témája a turizmus és a fejlesztéspolitika volt. Hajdúszoboszló, Zalakaros, Hévíz – három ikonikus fürdőváros, amelyeket mára már nem a helyi közösségek, hanem a politikai hatalomhoz köthető gazdasági körök formálnak. A Kisfaludy-program forrásainak jelentős része kormányközeli szereplőkhöz került, miközben a családi vállalkozások kiszorulnak a piacról.



A TISZA javaslata világos: a túlárazott luxusberuházások helyett átlátható forráselosztásra, szakmai döntéshozatalra és a helyi értékek, kisvállalkozások támogatására van szükség.



Gazdaság, lakhatás, önkormányzatok



A fórumon szó esett a Magyar New Deal egyik eleméről, a bérlakásprogramról is, amely fiataloknak, családalapítóknak, újrakezdőknek biztosítana méltányos lakhatást – eladósodás nélkül.



„Teljesen új kapcsolatra törekszünk az önkormányzatokkal. Visszaadnánk az oktatási, egészségügyi, szociális intézményi rendszerüket a hozzátartozó forrásokkal” – mondta Magyar Péter. A TISZA hisz abban, hogy helyben lehet a legjobban eldönteni, mire van valóban szükség.



El kezekkel a közvagyontól!



Hajdúszoboszlón külön figyelmet kaptak a Kisfaludy-program visszaélései, a Mészáros–Tiborcz–Orbán körhöz köthető gigaberuházások, valamint a titkosított minisztériumi ingatlaneladások.



A TISZA válasza: kormányra kerülve létrehozza a Nemzeti Vagyon Visszaszerzési és Védelmi Hivatalt, amely kivizsgálja a gyanús ügyleteket, visszaszerzi a közvagyont, és elszámoltatja az érintetteket – az eladókat és a vevőket egyaránt.



Oktatás, digitalizáció, egészségügy



A TISZA hosszú távú programjának része a modern, gyakorlatorientált oktatás, a tanári autonómia visszaállítása, az iskolapszichológus-hálózat kiépítése és a digitális kompetenciák fejlesztése.



Az egészségügyben sürgős változásokra van szükség: radikális várólista-csökkentésre, a szakemberhiány kezelésére, a dolgozók megbecsülésére és a szakmai alapokon történő rendszerátalakításra.



Az egyik felszólaló, Dr. Kerekes László sebész szakorvos, hajdúszoboszlói önkormányzati képviselő a fórumon felidézte: az ügyeleti rendszer átalakítása káoszt okozott a betegellátásban – ezen is változtatni kell.



A hazatérés lehetősége



A TISZA célja, hogy hazahívja a külföldre kényszerült magyarokat. A tervezett hazaváró program bérlakásokat, munkahelyeket, adókedvezményeket, vállalkozási lehetőségeket és nyelvi–adminisztratív támogatást kínálna – hogy könnyebb legyen, és legyen miért hazajönni. A program kialakítása a külföldön élő magyarokat képviselő szervezetek bevonásával történik.



Minden hang számít



A rendezvény egyik legfontosabb eleme ismét a közvetlen kérdésfeltevés lehetősége volt. A résztvevők bátran kérdeztek: korrupcióról, lakhatásról, turizmusról, szakértői kormányról, környezetvédelemről, külpolitikáról, az orosz-ukrán háborúról, médiáról.



Magyar Péter – ahogy mindig – minden kérdésre válaszolt: közvetlenül, őszintén, időnként ironikusan, de minden esetben érdemben. Az eseményt nyíltság, közvetlenség és az őszinte hangvétel jellemezte – épp olyan, amilyen országot a TISZA építeni szeretne.



A teljes beszélgetés nézhető vissza.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.