Ma reggel elindult a TISZA új podcast sorozata, a TISZTA Hang, amelyben Magyar Péter első vendége Tanács Zoltán, a TISZA szakértői kormányzati felkészülését irányító munkacsoport vezetője volt. Tanács Zoltán - a TISZA csapatának új tagja - a következő időszakban több mint ezer szakértő és hatvanöt munkacsoport közös munkáját irányítja majd.
Tanács Zoltán bemutatkozásában elmondta, hogy több mint huszonöt éve dolgozik vezetési és informatikai tanácsadásban, itthon és nemzetközi szinten egyaránt. Pályafutása során minisztériumokkal, önkormányzatokkal és nagyvállalatokkal dolgozott együtt, és komoly tapasztalatot szerzett a közigazgatás és a versenyszféra fejlesztésében. Mint fogalmazott: most érkezett el az a pont, amikor a megszerzett tudást és tapasztalatot hazája szolgálatába szeretné állítani.
Az adásban szó esett arról is, hogy a TISZA kormányzati felkészülése már hónapok óta zajlik. A beszélgetésben Tanács Zoltán rövid prezentációban mutatta be a TISZA kormányzati felkészülésének eddigi eredményeit és menetrendjét. Elmondta, hogy több mint ezer szakértő és hatvanöt munkacsoport dolgozik azon, hogy a program valódi válaszokat adjon a társadalom problémáira. Kiemelte: a munka nem csupán szakpolitikai javaslatok összegyűjtését jelenti, hanem egy hosszú távú, átfogó jövőkép kialakítását Magyarország számára. A prezentációban hangsúlyozta a párbeszéd és az együttműködés fontosságát, hiszen a TISZA célja, hogy a program ne a politikai elit, hanem a magyar emberek közös terve legyen a következő évtizedekre. Több ezer oldalnyi háttéranyag, folyamatos egyeztetések és szakértői munka eredményeként hamarosan elkészül az a hosszú távú kormányzati program, amely a következő 10–15 év Magyarországáról szól. „Felelős párt nem gondolkodhat pusztán négyéves ciklusokban, víziót kell adni a jövőről” – hangsúlyozta Tanács Zoltán.
Magyar Péter kiemelte: a TISZTA Hang podcast célja, hogy bemutassa a szakmai munkát és a csapat tagjait, akik a magyar társadalom többségével közösen egy működő és emberséges országot akarnak építeni. A következő adásokban a különböző szakterületek vezetői és szakértői is megszólalnak majd.
Az első rész teljes egészében elérhető a TISZA új podcast csatornáján.
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet