Tokaji kempingből, kenuval indult Magyar Péter országjárásra
Amikor a rajttelepülést kellett kiválasztani, nem véletlenül lett Tokaj a célpont. Tokaj a Fidesz egyik állatorvosi lova. Mindent megígértek az ott élőknek, de semmit nem teljesítettek. A 2022-es országgyűlési választáson még biztos győzelmet aratott a Fidesz, a tavalyi EP választáson viszont már a TISZA csak pár százalékkal maradt le a kormánypárti jelölttől.
Most pedig, egy évvel később, a pár órával azelőtt meghirdetett TISZA rendezvényre szép számmal látogattak el a tokajiak. A rendszerváltás igénye kézzel fogható.
A borsodi régió legalapvetőbb problémája az elvándorlás, harminc év alatt a lakosság 30%-a vándorolt el. Ami azért is szomorú, mert ez a hely Magyarország egyik ékköve.
A TISZA egyik küldetése az, hogy a magyarokat hazahozza külföldről és segítse a vidéket élhetővé tenni, élhetően tartani.
Ehhez társadalmi párbeszédre van szükség. Pont olyanra, mint amilyen a tegnapi, interaktív Magyar Infó volt Tokajban, a Tisza partján.
Magyar Péter a TISZA sajtófőnökével, Tárkányi Zsolttal beszélgetett aktualitásokról, utána a jelenlévők kérdéseire válaszolt.
Mint elmondta, a TISZA csapata készen áll az országjárásra, izgatottan várják a kalandokat.
A TISZA elnöke már többször kihangsúlyozta, hogy nincs olyan, hogy egy politikus sokat beszélget az emberekkel. Nincs sok. Ezek a beszélgetések segítenek megalapozni azt a politikai stratégiát, amely mentén egy felelős politikus gondolkodik. Ezek a beszélgetések a jellemére is hatással vannak, formálják és segítik a valóságot látni.
Az országjárás tehát elindult és október 23-ig meg sem áll. A helyszíneket a mukodoorszagot.hu oldalon lehet követni.
Várunk mindenkit szeretettel!
Kapcsolódó cikkek
Nézz meg többet