Új szakértő a TISZA csapatában

2026. január 17., szombat

Új szakértő a TISZA csapatában

2026. január 17., szombat

Az év első nagy igazolásaként a TISZA szakértői csapatát erősíti Kapitány István, a nemzetközi gazdasági élet elismert alakja. A döntést Magyar Péter jelentette be: Kapitány István a kormányzati felkészülés gazdaságfejlesztési és energetikai vezetőjeként segíti tovább a TISZA munkáját.

 

Kapitány István a Shell korábbi alelnöke, aki közel négy évtizedes nemzetközi karriert épített fel. Pályáját Magyarországon kezdte, majd Németországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban töltött be vezető pozíciókat. A világ egyik legnagyobb globális vállalatának felsővezetőjeként 85 országban irányított 45 000 kereskedelmi egységet és mintegy félmillió munkavállalót.

 

Nemzetközi sikerei mellett Magyarországon is aktív közéleti és szakmai szerepet vállalt: 2020 és 2025 között a Menedzserek Országos Szövetsége elnöke volt. Nevéhez fűződik számos, a magyar menedzsmentkultúrát erősítő kezdeményezés, miközben a hazai tehetségekben és innovációban következetesen hitt.

 

A Shell és a Ferrari 76 éves együttműködésének köszönhetően szoros szakmai kapcsolatot ápolt a Forma–1 világával; dolgozott együtt a legendás Michael Schumacherrel is. Különösen büszke arra, hogy a Shell egyik legsikeresebb termékét, a V-Powert Magyarországon fejlesztették ki – jó példájaként annak, mire képes a magyar mérnöki tudás.

 

Angyalföldi srácként indult, debreceni gyökereire büszke maradt. A tragikus repülőgép-balesetben elhunyt édesapja nyomdokain pilótának készült, végül azonban a nemzetközi üzleti élet csúcsára jutott. Két gyermek édesapja, 38 éve él boldog házasságban. Büszke magyarnak vallja magát, aki szenvedélyesen szereti hazáját és hisz a magyar tehetségben.

 

Kapitány István csatlakozása új lendületet ad a TISZA gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülésének. Ma 13 órától Magyar Péter élő beszélgetésben mutatja be a közös terveket a Facebook-on és a YouTube-on.

Kapcsolódó cikkek

Nézz meg többet