Magyar Infó 22. rész

Magyar Infó 22. rész

Magyar Infó 22. rész

Magyar Infó 22. rész

Egymillió lépés és a „Békések Ligája”

Hat nap, közel 150 kilométer, több mint 20 település, a tervezett egymillió lépés fele – és számtalan megható történet: gyerekektől, idősektől, közmunkásoktól, cigány fiataloktól, külhoni magyaroktól. Közösen gyalogolunk egyetlen célért: a valódi nemzeti összefogásért és a békéért.

Hogyan látják a Magyar Infó 22. epizódjának résztvevői a pillanatnyi helyzetét?

„A rendszerváltás már zajlik – és az emberek részesei akarnak lenni.” – Magyar Péter, a TISZA Párt alapítója

„A legnagyobb előnyünk az erkölcsi, etikai, motivációs fölény – amit a hatalom pénzzel nem tud pótolni.” – Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség volt parancsnoka

„Egy ilyen út során napközben is nagyon sok olyan történet van, amit megkönnyezek – még jó, hogy napszemüvegben megyek.” – Radnai Márk, a TISZA Párt alelnöke

A fideszes rendezvény után pedig csak ennyit üzentünk a Harcosok Klubjába: „Miniszterelnök elvtárs, el a kezekkel Ruszin-Szendi Romulusztól. El a kezekkel a Tiszától!” És egy javaslat: lehet veszíteni méltósággal is.

Ez itt a Békések Ligája – és visszavesszük a hazánkat. Lépésről lépésre, mert: „A haza nem a kormányé. A haza a miénk. A benne élő embereké.” – Magyar Péter

2025. június 22., vasárnap

Lekérdezés

Epizódok

Megtekintés

Mit jelent a nulladik fázis? A „háború 0. fázisa” (vagy „nulladik fázisa”) egy metaforikus vagy geopolitikai kifejezés, amit általában arra használnak, hogy leírják egy háborús konfliktus megelőző szakaszát – azt az időszakot, amikor a tényleges harcok még nem kezdődtek el, de a háttérben már: - okozódnak a feszültségek, - gazdasági, politikai, információs vagy kibertámadások zajlanak,

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.