Magyar Infó 24. rész

Magyar Infó 24. rész

Magyar Infó 24. rész

Magyar Infó 24. rész

Széteső gyermekvédelem, rendezetlen devizás ügyek, háborús logika és hazugságok

Tegnap este ismét kimondtuk, amit milliók éreznek: elég volt. Elég a félelemből, a hazugságokból, a kivételezésből. Erről szólt a Magyar Infó 24. száma:

Újabb gyermekvédelmi botrány – A Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját, Juhász Péter Pált emberkereskedelem, kényszermunka és szexuális kizsákmányolás miatt tartóztatták le. 120 millió forint készpénzt találtak nála. 20 éve ismert volt a szakmában – mégis kinevezték, kitüntették, piedesztálra emelték. A Fidesz hallgat. A kormány hallgat. Mi nem fogunk.

Devizahitelesek tragédiája – Több százezer ember vesztette el otthonát vagy rokkant bele a hitelbe. A TISZA fórumot szervez, új törvényeket dolgoz ki, és államosítaná a végrehajtást. Megállítjuk az igazságtalanságot, amit Gyurcsány, Bajnai és Orbán együtt hagytak hátra.

Közvetlen köztársasági elnökválasztást! – Ne szivarfüstös irodákban válasszanak bábokat. Döntsenek az emberek.

Oligarchák luxusa – Mészáros Lőrinc 36 milliárd forint osztalékot vett fel. Orbán Viktor édesapja 1,3 milliárdot, testvére 500 milliót, unokatestvére 153 milliót. Lázár János 42 ingatlant vallott be. Rogán embere 4 milliárdot vett ki egyetlen év alatt. A honvédelmi miniszter 942 millió forint osztalékot zsebelt be. Mindeközben a közellátások összeomlóban, a gazdaság haldoklik.

Orbáni Truman Show – A hatalom el akarja hitetni, hogy minden rendben. Közben válság van az oktatásban, egészségügyben, gazdaságban. A TISZA a valóságot mondja el – nem buborékot fújunk.

Hazugság a békéről, háborús készülődés a háttérben – A honvédelmi miniszter hangfelvételen mondja el: „szakítani kell a békementalitással”. Orbán fia Csádban teljesít szolgálatot. Orbán testvére fegyverkereskedelemmel foglalkozik. 2600 milliárd forint hadikiadás, német–izraeli kamikaze drónok, szerb-magyar hadiipari együttműködés. Ez erősen háborús logika.

Lengyel választás és külpolitikai beavatkozások – A külpolitika nem üzlet, hanem értékkérdés. A magyar külpolitika nem válhat a belpolitikai bosszú eszközévé. A TISZA szerint semmilyen ország belügyeibe nem avatkozunk be – sem nyíltan, sem burkoltan. Az EU-ban egyenrangú és tiszteletben álló tagállamként kell jelen lennünk, nem mint a keleti befolyás emberei.

Parajdi tragédia – A sóbánya víz alá került, a közösség megroppant. A TISZA arra kér mindenkit: ne felejtsük el Parajdot. Segítsünk vásárlással, jelenléttel, emberséggel.

Budapest kifosztása – Orbánék inkasszóval, elvonásokkal és ellehetetlenítéssel büntetik a fővárost. A Fidesz félmilliárdos kampánya után most hallgat. A TISZA dolgozik a megoldáson.

314 nap a változásig – Már csak ennyi van hátra. Nem hátralépünk, hanem előre. Mert a hazugság kormánya után jön egy emberséges, igazságos kormány: a TISZA.

2025. június 22., vasárnap

Lekérdezés

Epizódok

Megtekintés

Mit jelent a nulladik fázis? A „háború 0. fázisa” (vagy „nulladik fázisa”) egy metaforikus vagy geopolitikai kifejezés, amit általában arra használnak, hogy leírják egy háborús konfliktus megelőző szakaszát – azt az időszakot, amikor a tényleges harcok még nem kezdődtek el, de a háttérben már: - okozódnak a feszültségek, - gazdasági, politikai, információs vagy kibertámadások zajlanak,

Nyilvántartási szám

10-02-0002971

Adószám

19286639-2-10

Csatlakozz a TISZA Közösséghez!

Maradjunk kapcsolatban, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vezetéknév*

Keresztnév*

E-mail cím*

Telefonszám

Cím keresése

A megadott paraméterekkel nincs egy találat sem.

Irányítószám

Település

Közterület neve és jellege

Házszám, emelet, ajtó

© 2025. Tisztelet és Szabadság Párt, Minden jog fenntartva.