Január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1946 telén tízezreket kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonaikat, közösségeiket és szülőföldjüket. Az első vonatok Budaörsről indultak Németország felé, de rövid időn belül Budapest környékének és az ország több, jelentős sváb lakosságú településének lakóit is érintette a kitelepítés.

A kitelepítések a második világháború utáni politikai döntések következményei voltak. A magyarországi németeket a „kollektív bűnösség” elvére hivatkozva tették felelőssé a náci Németország bűneiért. Az embertelen ítélet egész közösségeket bélyegeztek meg pusztán a származásuk miatt.

A történészek szerint a magyarországi németek több mint felének, körülbelül 220 ezer embernek kellett elhagynia Magyarországot. Olyan emberek voltak ők, akik generációk óta itt éltek és dolgoztak, közösségeket építettek, és akiknek Magyarország nem csak lakóhelyük volt, hanem a hazájuk.

Az emléknap nem csupán a múlt felidézéséről szól. Arról is, hogy felismerjük: a kollektív bűnösség logikája mindig jogfosztáshoz, kiszolgáltatottsághoz és embertelenséghez vezet. És arról, hogy ezek a mechanizmusok nem tűntek el végleg a történelemmel együtt.

A magyarországi németek kitelepítésének története szoros párhuzamot mutat a szlovákiai magyarokat is sújtó Beneš-dekrétumokkal. Ezek az 1945-ben kihirdetett rendeletek szintén a kollektív bűnösség elvére épültek, és magyarok, valamint németek százezreit fosztották meg jogaiktól, vagyonuktól, állampolgárságuktól.

A Beneš-dekrétumok ügye nem pusztán történelmi kérdés. Szlovákiában a dekrétumokat a mai napig a jogrend részének tekintik, és a közelmúltban olyan törvény is született, amely a dekrétumok nyilvános bírálatát büntethetővé teszi. Ez súlyos kérdéseket vet fel a szólásszabadság, a jogállamiság és a kisebbségi jogok érvényesülése szempontjából - különösen egy európai uniós tagállamban.

A TISZA álláspontja egyértelmű: nincs helye Európában olyan jogi vagy politikai örökségeknek, amelyek közösségeket tesznek felelőssé származásuk alapján. A kisebbségek védelme, az emberi méltóság tisztelete és a jogfosztó történelmi döntések elutasítása erkölcsi és politikai kötelesség.

Nyolcvan évvel az elűzetés kezdete után a feladat változatlan: nemet mondani minden olyan gondolkodásra és gyakorlatra, amely embereket származásuk, identitásuk vagy közösségük alapján foszt meg jogaiktól. Ma és a jövőben is.